3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
Idézet a Változó Világból:
"A Doo-Wop név abból a két szótagból származik, amelyet a háttérénekesek megállás nélkül hallatnak - ennek alapján lehetne az elnevezés "Waaa-Omm" vagy "Padumm-Baa" is. Általában négyszólamú darab, ami elég nehezen énekelhető. Az ötvenes évek színes bőrű tinédzserei kezdték a keleti parton, és a rock and rollal egyidőben volt közkedvelt. Zenekaraikat előszeretettel keresztelték el állatok és autók után. Pl.: A Spánielek vagy a The Escorts."

Nincs is annál jobb, mint négy énekhang együtt.

Ezzel indított minket útnak annak idején Sík Olga tanárnő.

A Bells énekegyüttes 2002-ben alakult, mikor négy énekes a Sík Művekben úgy határozott, hogy összeköti tudását és a zene szeretetét.

A "doo-wop", tehát az ötvenes évek vokális rock'n'roll, swing stílusa egy idő múlva szinte magától jött, hiszen a kvartett első, nyilvános fellépéseit Rudival, Magyarország egyik legeredetibb Elvis-énekesével követte el, akkoriban még mint háttérvokál. A nevünk is innen ered. Sokat gondolkoztunk, de végül Rudi volt az, aki azt mondta: "Megtaláltam a tökéletes nevet nektek!" Így jött a Bells. Az első, egészestés önálló koncert 2002. április 11-én volt az ABORIGINAL nevű klubban, ez tehát az énekegyüttes születésnapja.

Miután 2003-ban új tenorral egészült ki a zenekar, így nekiláthattunk a komolyabb munkának. 2004 őszén elkészült az énekegyüttes első nagylemeze, "Come Go With Me" címmel (a képre kattintva megrendelhető), amelyen 13 dal, közülük két saját szerzemény is hallható. A lemez tartalmazza a Rock'N'Roll korszak legjobb dalait, a doo-wop világ gyöngyszemeit.

2005 augusztusában sok töprengés után a fő tenor és a Bells útjai kettéváltak, az együttes úgy döntött, új tagot vesz fel. De ezúttal nem új tenor, hanem egy egészen egyedülálló basszushangra találtak a fiúk. Így nemcsak a repertoárt, hanem az eddigi hangzást is újra kellett alakítani, mely így még izgalmasabbá és tisztábbá vált.

2006-ban aztán újabb lépésre szánta el magát az énekegyüttes - egy élő lemezfelvételre. Október 27-én a Ruttkai Éva Színházban előadott nagysikerű műsor eredményeképpen 2007 elején megjelenhetett az együttes Második nagylemeze, A "Girls! Girls! Girls!" (a képre kattintva szintén megrendelhető) Ez a lemez több szempontból is mérföldkövet jelent a Bells életében: egyrészt egy teljesen élő, zenekarral és a cappella előadott műsorról van szó, másrészt pedig két albumot kiadó anyag, azaz 21 szám szerepel rajta. A lemezt leginkább a kissé jazzes, kissé nyugodtabb, de mindenképpen vidám és élvezetes hangvétel jellemzi.

Koncertjeinken, bulijainkon elvisszük a közönséget oda, ahová eddig csak a lemezek segítségével juthatott el. Kínálunk mindent: zenét a fülnek, ritmust a lábnak és négy jókedvű fiatalembert a szemnek. A cappella, vagy zenekarral - a Bells mindenkinek nyújt valamit.

Feltett szándékunk, hogy a klasszikus férfi énekhangok harmóniáját és a modernebb hangszerelést ötvözve mindenki tudtára adjuk:

"Új szelek fújnak a Doo-Wop-ban!"
 
Albumok és Videók
Hírek

2008. december 13. 18:15

Bells - Óbuda, Fő tér 12.14

Bells fellép az óbudai Fő téren 12.14-én 16:00-tól.
BELLS.HU Tovább

Utoljára frissítve: 2008-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: JAZZ
Stílus: Jazz
Alapítva: 2000
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 8726
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Barva László » tenor
Kuthi Krisztián » tenor
Mihola Péter » bariton
Szlovák Viktor » basszus
A zenekar szerkesztői: bells
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky