3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A zenekar története 1998 őszén kezdődött, amikor (Marci és Krisztián, korábban gimnáziumi évfolyamtársak) elkezdtük törni a fejünket egy közös zenekar alapításán. Találkozgattunk, kazettákat cserélgettünk. 1999 szeptemberében kezdtünk el próbálni a VII. kerületi zeneiskola Kazinczy utcai klubjában, még csak ketten. Fõleg Emerson dalokat játszottunk, ketten, basszus nélkül. Akkortájt háromtagú formációban gondolkodtunk, részben innen kapta nevét a zenekar.
Ekkor születtek első saját számaink (2000 év sötétség, Zápor) kezdeti verziói is. Az Emerson és Genesis hatások mellett jazzes, komolyzenei és modern elemek is vegyültek/vegyülnek zenénkben.
2000 tavaszán kezdtük el keresgélni az ideális basszusgitárost, de csak szeptemberben találtunk rá. Balogh Zoli Krisztián Golden Rust nevű klasszikus heavy metált játszó együttesének basszgitárosa volt (itt ma is együtt zenélnek), de érdekes kísérletnek tekintette a progresszív rockzenét és beszállt a csapatba. Innentől már komolyan neki lehetett volna állni a zeneírásnak, koncertszervezésnek, de a koncepció ekkorra módosult, és egy öttagú, Genesisre emlékeztetõ formáció lépett a helyébe.2000 novemberében lépett be az együttesbe Koppány Feri (Zoli egy másik metálegyütteséből) és Róna Zsófi (aki Marci gimnáziumi ismerõse volt és addig klasszikus zenét játszott). Egy hónappal később, december 2-án tartottuk meg végül első koncertünket, a Kazinczy utcai próbateremben, meghívott közönség előtt.
A közönség vevő volt a zenénkre, és 2001. március 16-án koncerteztünk elõször a Jókai-klubban, immár két részben, ülős közönség előtt előadva produkciónkat, ami már akkor is Genesis, Emerson, King Crimson és saját dalok elõadásából állt. A koncerten Egervári Gábor, az After Crying fuvolás- szövegírója és Majer Balázs, a Hypertér zenekar dobosa, Krisztián régi barátja kevert minket. A Jókai klubban azóta is rendszeresen koncertezünk.
2001. áprilisában kezdtük el CD-re rögzíteni addigi saját számainkat, melyekből októberre lett kész végre az első demónk. A demó részben a próbatermünkben készült, részben Majer Balázsék pátyi házában. Ezen a demon még igencsak a billentyű dominált, kevés gitárral és fuvolával, azonban a későbbiek során nemcsak az új számaink, hanem ezek a régiek is új színt kaptak a gitár illetve a fuvola központba helyezésével.
November 16-án Békéscsabán résztvettünk egy könnyűzenei tehetségkutatón, ahonnan a legjobb billentyűs díját sikerült is elhozni.
2002 február 20-án a Rocktogonban léptünk fel, kissé más körülmények közt is kipróbálva magunkat. A koncert nagyon kellemesen sikerült, azóta itt is rendszeres vendégek vagyunk.
Márciusban újabb tehetségkutató következett, Balatonbogláron, 3. helyezést, különdíjat és legjobb billentyűs- díjat nyertünk.
Áprilisban a Jókai klubban egy teljes Genesis-estet adtunk, miközben amúgy egyre inkább vették át a feldolgozások helyét sokasodó saját számaink.
Feri, aki már korábban jelezte, hogy a Trinity zenéje igazából nem az õ stílusa, 2002-ben kilépett a zenekarból. Helyére a Genesis-õsrajongó Tõgyi Balázs került.
November 22-én újabb békéscsabai tehetségkutató következett, újabb legjobb billentyűs díjjal…
2003-ban felvettük második demonkat, amelyre 3 új számunk került.
Ezt főleg promóciós célokra szántuk (például jövőbeli kiadónk, a Periferic Records számára, akik egy ideje már csak arra várnak, hogy vigyük nekik az első albumunk kész anyagát - reméljük, 2004-ben már összejön!). 2003 nyarán Zsófi féléves németországi ösztöndíja miatt ideiglenes fuvolistát kellett találnunk, a helyet Farkas Rita töltötte be, aki olyannyira bevált, hogy szeptembertől hivatalosan is ő lett a fuvolistánk.
Közben hangszerparkunk folytonos frissítése közben egy Hammond P-100-as orgonára is szert tettünk.
2004 során felvettük 3., remélhetőleg a debütáló albumunk előtti utolsó demonkat.  
Albumok
Harmadkor (2008)
Demo 2004 (2004)
Hírek

2004. április 9. 13:14

Interjú a hónap zenekarával

mymusic.hu: Sziasztok! Krisztián: Hello. mymusic.hu: Ki van itt az együttesből? Krisztián: Krisztián (dob), Zoli (basszus), végül csak ennyien. Nem könnyű időpontot egyeztetni. Eddig pont próbánk volt, de holnap mindenki korán kel, Balázsnak, a gitárosunknak pedig párhetes kislány is... Tovább

Utoljára frissítve: 2009-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 1999
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 8225
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Balogh Zoltán » basszusgitár
Deme-Farkas Rita » fuvola
Kun Krisztián » dob
Segesdy Márton » billentyűs hangszerek, gitár, ének
Tőgyi Balázs » gitár
A zenekar szerkesztői: Trinity
Rajongók
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky