3422 zenekar 12339 letölthető zene
promo4
Bemutatkozás
A jelenlegi felállás 2006-ban alakult. Az arculat folyamatos formálódása és a zenei összhang hiánya több tagcserét is eredményezett. Az első dalok az Audioplanet stúdióban kerülnek rögzítésre, mely hanganyag az Előjel címet kapta. A három dalt tartalmazó demó pozitív reakciókat váltott ki a közönségből, a szakmából és a médiákból egyaránt. A tarsolyban az új anyaggal fellépések következtek a Black-Out (Turné), a Lord, a P. Mobil, a Beatrice és a Zorall társaságában. Ez évben a banda már fesztiválokra is kapott meghívást, pl.: a IV. Székelyföldi Rockmaratonra (Románia) és az EFOTT-ra is.
Ezután a zenekar hat dalt rögzített a Jaya Hari Das által vezetett Audioplanet stúdióban, amely anyag a "Kiszakadt belőlem" címmel került szerzői kiadásban forgalomba. Az EP számos pozitív kritikát kapott a szakmától, az erre szakosodott médiáktól (nyomtatott sajtó, internetes portálok, rádiók, tévék) és a közönség is remekül fogadta. További koncertek követték az eseményeket többek között a Black-Out és az Eleven Hold társaságában. Média szereplésekben is bővelkedett ez az év, interjúk, bemutatkozhattunk a Rockinform magazinban, a HammerWorld-ben, a FiX Rádióban, a Budapest Rádióban, a Civil Rádióban, ill. több vidéki rádióban, a ViVa és Duna Tv-ben. A nyár pedig a fesztiválozás jegyében telt – hogy a legfontosabbakat kiemeljük: JB Line-Up (Margitszigeti Szabadtéri Színpad), I. Vajdasági Rockmaraton (Szerbia), Félsziget Fesztivál (Románia), Váci Világi Vigalom, AZFeszt, Felszabadulás Rock-nap (Szlovákia), stb.
A zenekar számos tehetségkutatón vett részt kimagasló helyezéseket érve el. Ennek eredményeként az UNIVERSAL-tól előszerződést kapott, ám a kiadó feltételei miatt nem került sor végleges megállapodásra, nagylemez-szerződés aláírására. Végül 2008-ban, ismét az Audioplanet stúdióban rögzítette a zenekar első nagylemezének anyagát mely 2009-ben az EDGE Records kiadásában jelent meg. Az új, tizenegy dalt és egy meglepetést nótát tartalmazó lemez a zenekar történetének legjobb hangzású és legkiforrottabb felvétele lett. 2010 elején elkészült a lemez első videoklipje, a Joggal&Örömmel című dalra.

A zenekar tagjai:
- Barta Dániel - Dob
- Dombi Ádám - Basszusgitár, vokál
- Lőrincz Zoltán - Ének
- Major Róbert - Gitár, vokál

DÍJAK, EREDMÉNYEK:

- AZFESZT tehetségkutató: 2. hely
- Szegedi Ifijusági Napok tehetségkutató: Döntő
- Határock-nélkül tehetségkutató: Legjobb frontember díj
- II. Voice City Tehetségkutató Fesztivál: 1. hely, Különdíj, Legjobb dobos díj
- IX. Légrádi Antal Tehetségkutató Fesztivál: 3. hely, Különdíj, Legjobb dobos díj
- X. Győri Tehetségkutató Pop-Rock Fesztivál: Különdíj, Legjobb gitáros díj
- II. Bootleg Music Tehetségkutató Fesztivál: Különdíj
- Rock Café Tehetségkutató: Döntő
- MA-TE-R Tehetségkutató Fesztivál: 2. hely
- Orczy kert, JKK Tehetségkutató Fesztivál: 1. hely
- Rockpanoráma tehetségkutató: 1. hely, Legjobb dobos díj
 
Hírek

2006. november 17. 8:18

VI. Letöltés

Mymusic VI.Letöltés buli Helye: Szociál Klub (az Inside alatt, Szabadság és a Petőfi híd között a pesti oldalon) Időpont: 2006. 11. 23. Kezdés: 21:00 Fellépők: Flúg, Rotkreis, Armada Tovább

Utoljára frissítve: 2011-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Rock
Alapítva: 2005
Rajongók: 4 fő
Megtekintve: 11001
Város: Biatorbágy
Szavazat: 0
Web:
www.flúg.hu
Tagok: Dombi Ádám » Basszusgitár
Lőrincz Zoltán » Ének
Major Róbert » Gitár
Barta Dániel » Dob
A zenekar szerkesztői: flug
Rajongók
andris5150 chino81 Ria... TellVilmos
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky