3422 zenekar 12339 letölthető zene

TONETT (kamarazenésített versek)

Logo
Bemutatkozás
A TONETT zenekart 2005 -ben alakítottuk. Azóta a rendszeres koncertek során a CD Fű teázó, az Ellátó Étterem, a Napos Oldal, stb., mellett a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Művészetek Völgyében, a Fringe fesztiválon, a budapesti Nyitott Műhelyben, a szombathelyi Országjáró Dalosok Találkozóján, az Utcafesztiválon, a Versfesztiválon (különdíj) a Sziget fesztiválon, és a Kazinczy Verseny gála műsorában is felléptünk. Első koncertprogramunkat magyar költők megzenésített szerelmes verseiből, másodikat pedig Radnóti Miklós műveiből állítottuk össze. A versek kiválasztásánál a szakmai szempontokon kívül a közérthetőséget és a változatosságot is szem előtt tartjuk.

A TAGOK:

DEME-FARKAS RITA (fuvola, furulya, kaval, szájzongora, ének)

Már kisgyermek koromban rájöttem, hogy a zene nagyon fontos számomra és biztos voltam benne, hogy egész életemben jelen lesz. Mindig szerettem énekelni, zenélni, de a legnagyobb örömet az jelentette számomra, ha másokkal közösen tehettem ezt. Rájöttem, hogy a "zenélés" számomra az együtt-zenélést jelenti. Ez pedig csak úgy lehet teljes, ha a társak nemcsak jó zenészek, de jó barátok is. Ebben a zenekarban ez megvalósul: a próbákra nemcsak a gyakorlásért járunk, hanem azért is, mert szeretünk együtt lenni. Biztos vagyok benne, hogy ez az előadásainkon is érezhető.

HÖLZER VIKI (cselló, ének)

A Tonett a kamara jellegű együttzenélés öröme mellett a kreatív műhelymunka élményét nyújtja nekem. A dalokban mindannyian nyomot hagyunk. A szépirodalmi alkotások itt a mi zenei világunktól kelnek életre, éppen ezért az általunk előadott verseket sokkal közelebb érzem magamhoz. Kellemes dallamaival, sokatmondó dalszövegeivel a Tonett egy igényes zenei vonalat képvisel. Élvezem, hogy ez a formáció lehetőséget ad egyaránt könnyed muzsikálásra és elmélyültebb hangszeres játékra is.

DARA VILMOS (ritmus és ütőhangszerek)

Bár már sok éve foglalkozom versek megzenésítésével és előadásával, ez a formáció mégis teljesen más. Egyfajta kamarazenélés ez, ahol a szereplők hangszereikkel részévé válnak a versnek és a zenének. Számomra kihívást jelent az ütőhangszerek "finomságait" becsempészni ebbe a zenei világba.

SÓLYOM TAMÁS (akusztikus gitár, ének)

Számomra ez egy nagy visszakanyarodás. Emlékezés a kezdetekre, de semmiképpen sem magába forduló nosztalgia. Annyi sikeres és sikertelen próbálkozás után egy újraindulás, amit most legalább olyan frissnek és előremutatónak érzek, mint amikor először énekeltem verseket. Mindig vonzott a kamarazene, az akusztikus-vokális hangzás, és az új utak keresése, ezekben pedig a Tonett számtalan lehetőséget rejt. A próbákon, vagy a színpadon zenélve olyan érzelmi élményt élek át, amelynek megtapasztalására -ha nem is ebben a formában,- mindenki vágyik.  
Utoljára frissítve: 2016-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: VILÁG
Stílus: Énekelt, megzenésített vers
Alapítva: 2005
Rajongók: 2 fő
Megtekintve: 4113
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: DARA VILMOS » ritmus és ütőhangszerek
DEME-FARKAS RITA » fuvola, furulya, kaval, szájzongora, ének
HÖLZER VIKI » cselló, ének
SÓLYOM TAMÁS » akusztikus gitár, ének
A zenekar szerkesztői: soltam
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky