3422 zenekar 12339 letölthető zene
UV Group
Bemutatkozás
Az alábbiakban egy rövidke áttekintést nyújtunk át az UV Group sok éves működéséről.

No de honnan e szokatlan név? Először is tisztázzuk, az UV nem UltraViolát, nem is Új Villamost, hanem bizony utóvizsgát jelent. A történet pedig, hogy az együttes alapításának évében, a két tag életében bekövetkezett egy olyan felsőiskolai félév, mikor ketten együttesen 11 darab utóvizsgát harcoltak ki (az eloszlást már jótékony homály fedi) és ennek a jelentős tettnek a megörökítéseként választották maguknak a UV Group nevet.

Az UV Group 1991 elején alakult és tulajdonképpen azonos az egykori Devastation együttessel, hiszen tagjai HP Losty (polgári nevén Magi Ádám) és Magicyan (polgári nevén Szendi Csaba). Az UVG eleinte a vele párhuzamosan működő New Devastation által kialakított zenei irányzathoz, az EDDY-hez (Electric Destruction and Deadly Yell) tartozott, de az ND megszűnésekor teljesen elszakadt e zenének csak jóindulattal nevezhető műfajtól. Az UVG akusztikus gitárra és különféle ütősökre komponált zenei kezdeményei, már az EDDY korszakban fejlettebbek voltak, mint amit a New Devastation játszott. A későbbiekben HP-ék egy szintetizátorral bővítették hangszerarzenáljukat és valamivel pattogósabb és zeneibb dolgokat kezdtek művelni.

Itt rövidebb szünet következett az együttes életében, majd teljesen új stílusú, most már nem csak jóindulattal zenének nevezhető számokat kezdtek írni. Ennek a jelenleg is tartó időszaknak a kezdete 1999 - 2000 fordulójára tehető. Az együttes zenéjében egyre erősödött a punkos hatás, de rockos és egyéb underground irányzatok befolyása is fellelhető. Az UV Group dalszövegei is igen változatosak, az érzelmes, borongós daloktól az anarchista témájúakig mindenféle található köztük.

Az együttes eddig három albumot jelentetett meg, mindet a Magicyan kiadó gondozásában. Az első címe Nem visszaváltható!, míg a másodiké Numerator. Bár mindkét album 2003-as kiadású, de amíg a Nem visszaváltható! albumon a 2000 és 2001 között írt dalok szerepelnek, addig a Numerator a újabb számokat tartalmaz. Utóbbiról a Mocskos Szabó bácsi című szám már a megjelenés előtt sikert aratott, mind zenéje, mind pedig barátságos, emberközeli szövege miatt.

Harmadik albumuk, mely terjedelmét tekintve átmenet a nagylemez és a maxi között - mivel mindössze nyolc zeneszámot tartalmaz – Diszkont áron! címmel 2005-ben jelent meg. Az album egyik érdekessége a Fonográf zenekar Lökd ide a sört! című slágerének feldolgozása, míg a másik a Modellalkatú lány című zenemű, amelynek szövege több internetes oldalon is heves vita tárgyát képezte.

Kisebb alkotói válság után az UV Group tagjai 2007-ben találtak rá ismét a termékenység ösvényére. Az elmúlt három év műveit 2009. év folyamán jelentetik meg egy újabb albumba rendezve, melynek címe Homályvágy lesz. Az új számok közt megtalálhatóak a korábban is jellemző vidám, már-már idióta hangvételű dalok, valamint a sötét világnézet szülte nóták is. Az albumon vendégként megjelenik Daems (polgári nevén Merényi Csilla) ki énekével jelentősen emeli a dalok élvezhetőségét.

Az UV Group zenéjét a meglévő tehetség szabta határokon belül a folyamatos fejlődés jellemzi. Bizonyos kritikák némelyik zeneszámot már a hallgatható kategóriába sorolják, ám az együttes tagjainak egybehangzó véleménye szerint ezen hallgatók két csoportba sorolhatók: süketek és retardáltak.  
Albumok
Numerator (2003)
Hírek

2009. július 1. 20:25

Új weblap is

Megújult a weblapunk is ám. Tessék megnézni: www.uvgroup.hu Tovább

Utoljára frissítve: 2009-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: ALTER
Stílus: Elektronikus alter
Alapítva: 1991
Rajongók: 2 fő
Megtekintve: 7418
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Magi Ádám (HP Losty) » zenemékelés, ének
Szendi Csaba (Magicyan) » zenemékelés, ének
A zenekar szerkesztői: magicyan
Rajongók
virus666
Hozzászólások
magicyan 2009. júl.. 1.  21:47 1
Teljes megújulás, hallga meg!
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky