3422 zenekar 12339 letölthető zene

Útonállók

alapértelmezett kép
Bemutatkozás
2001 októberében Nagytarcsán, a Helyőrségi Művelődési Klub (továbbiakban csak Hemo) presszójában összeült öt ember, hogy megváltsa a világot. Jó hangulatú megbeszélésüket nem igazán követték tettek, de végül is valahonnan innen datálható a zenekar megalakulása.
Decemberben végül elkezdődtek a próbák, az eredeti öt főből csak három tag közreműködésével. Szulágyi Tibor – ének, Katona Zoltán – basszusgitár, Ézsiás Péter – gitár felállású trió három próba után kibővült Polyák Gyulával, aki a dobok mögé ült be. Első szárnypróbálgatások gyanánt P. mobil, Omega, Animals, Jimmy Hendrix, Radics Béla számokkal próbálkozott. Első fellépésük előtt azonban csatlakozott a zenekarhoz Hegyi Károly billentyűs.
Ez az első bemutatkozás 2002 március 15-én volt. A Nagytarcsai Önkormányzat hivatalos ünnepségén, a lakótelep szélén lévő Petőfi szobor tövében, két Kormorán számot adtak elő, a „Költő visszatér” című musicalból. Ekkor még Útonállók néven szerepelt a zenekar. A történeti hűség kedvéért hozzá kell tenni, hogy aznap délelőtt Rákosszentmihályon is eljátszották ezeket a dalokat egy másik ünnepségen.
Nem sokkal ezután Szulágyi Tibi kiválását követően nevet változtatott a zenekar, Sic Dicunt, majd később H-599 rockzenekar néven vált ismertté. Tibit egy év múlva követte Katona Zoli és Polyák Gyula is, igaz eltérő időben.
Ekkor újra megalakították az Útonállók zenekart, Fekete Attila gitárossal. Ebből az időből fennmaradt egy demo lemez, és számos koncert. A kulcsot először itt is Polyák Gyula adta be, majd egy „félreértés” következtében követte őt Katona Zoli is. Ekkor ült be a dobok mögé Sinka Gyurika, és ez idő tájt ugrott be a távozó basszusgitáros helyére Ézsiás Peti.
Pár hónap múlva Fekete Attila is megunta a banánt, és odébb állt. Hirdetés útján akadtunk rá Gyéresi Zolira, aki új lendületet hozott a csapatba. Fergeteges, és lényegesen kidolgozottabb, koncepciózusabb szólói, és az új nóták felpörgették az együttest.
2004 nyarán ismerték fel a lehetőséget, hogy a zenekar mellett dolgozó technikusnak Csibinek színpadon a helye. Azóta sómennel lép fel az együttes, aki sokszor nagyobb sikereket ér el, mint a zenészek!
2004 végén rohamtempóban készült el „Haverok, buli, gyanta!” lemezük.
Több fesztiválon is sikerrel szerepeltek, igazi „kutyás” banda. A közönség szereti, a „szakma” fikázza, de a zenekar a közönség szeretetéből él.
 
Albumok
Hírek

2006. szeptember 18. 16:39

GITÁROST KERESÜNK

NAGYTARCSAI PRÓBATEREMMEL EGY MÁSODIK GITÁROST KERESÜNK. LÁTOGASSD MEG A LAPUNKAT. www.utonallok.ini.hu Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 2001
Rajongók: 2 fő
Megtekintve: 5799
Város: Nagytarcsa
Szavazat: 0
Web:
Tagok: GYÉRESI ZOLTÁN » gitár
MEGYES hyggi GÁBOR » basszusgitár
SINKA GYÖRGY » dobok
SZULÁGYI TIBOR » ének
A zenekar szerkesztői: utonallo
Rajongók
virus666
Hozzászólások
rockopera 2009. febr.. 11.  17:51 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy rockoperához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet,és persze minden más infót,ami érdekel Titeket a művel kapcsolatban.. cimem:...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky