A zenekart 2007 augusztusában alakította Titusz, Sipi és Márton, majd nemsokára elkezdődtek a próbák Marciék garázsában. Ebben az időben még főként kaliforniai punkot játszottunk, főleg a Blink, Sum41,Alvin és hasonló csapatok hatására. Ezek után a csapatba került Nagy Béla, mint ritmusgitáros, de pár hét után viharos körülmények között távozott a bandából. Helyére Kővári Balázs érkezett, s már tervezgettük az első Demó felvételét, amikor Titusz hátat fordított a zenekarnak. ez után trióban folyattuk, s Sipi örökölte meg az ének-szekciót. A formáció mellett a zene is változott, a korai punk hatásokat HC/metal elemekkel keverjük. Igyekszünk még keríteni 1 gitárost, csak hát a világ végén (ladányban) nem nagyon megy. Hamarosan megjelenik első demónk, mely 6 nótát fog tartalmazni. Várjuk minden Nádasdladány közeli dalszerző/gitáros, esetleg énekes jelentkezését, aki beszállna a bandába. Kedvencek:Alvin, Rise Against, Depresszió,Bad Religion, The Dillinger Escape Plan,
Utoljára frissítve: 2009-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Csinálj magadnak saját koncertnaptárat!
Egyszerűen másold be ezt a kódot copy+paste segítségével a saját oldaladba, miután beállítottad a kívánt paramétereket.
Koncertek száma:
darab (max. 30)
Műfaj:
Megye:
Zenekar:
Szélesség:
px
Magasság:
px
Zenekari kép is:
Részletes leírás is:
Zenekar profil
Típus:
zenekari oldal
Műfaj:
HEAVY
Stílus:
Punk
Alapítva:
2007
Rajongók:
3 fő
Megtekintve:
4015
Város:
Nádasdladány
Szavazat:
0
Tagok:
Klébert Márton» Dob
Kővári Balázs» Gitár
Sipos János» Basszusgitár/Ének