3427 zenekar 12457 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A TEQUILA zenekar 1997 decemberében született meg Nyíregyházán. Akik létrehozták: Thold Péter (gitár) és Hornyák Attila (ének). Hozzájuk csatlakozott Kostyál András (gitár) és Jávor Tamás (dobok) az abban az évben feloszlott Spider együttesből, és Holik Zsolt (basszusgitár) a White Rum zenekarból. 1999-ben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészzenekara felkérte Holikot a csatlakozásra, és Zsolt jobb lehetőséget látott ebben zenei pályafutásának folytatására. A bőgőt Simon Géza vette át, aki szintén a Spider zenekarban játszott anno, és bár két évig nem fogott kezébe hangszert, elvállalta a dolgot. Az ő hangjával így már háromszólamúra bővült a vokál (Hornyák-Thold-Simon).

A motoros múltból és jelenből kifolyólag a Tequila a motorostalálkozók közönségét célozta meg, repertoárukban megtalálható a Led Zeppelintől az AC/DC-n át a Sex Pistols-ig sok minden, de műsorukban mégnagyobb hangsúlyt fektetnek a hazai rockzenekarok (Beatrice, P. Mobil, Edda, Piramis, Sex Action stb.) ismert számainak minél hangulatosabb lezúzására. Mára már megszokott dolog, hogy más zenekarokkal ellentétben (tisztelet a kivételnek) nem másfél-két óra a műsoridejük, hanem ettől több, bár ez függ a közönség hangulatától és még egy-két dologtól, amit a Tequila-koncerten már részt vett bikerek valószínűleg tudnak, és erős összefüggésben van a zenekar névválasztásával...
 
Albumok
Hírek

2004. július 20. 7:27

Gond a Hegyalja Fesztiválon

A Tequila együttes ezúton is elnézést kér mindenkitől, aki ott volt a Hegyalja Fesztiválon július 17-én szombaton 18.10-kor a Jim Beam színpad előtt, és hiába várta a zenekart. Önhibánkon kívül, itt most nem részletezett durva szervezési hiányosságok miatt nem lehettünk jelen. Reméljük,... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 1997
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 8755
Város: Nyíregyháza
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Hornyák Attila » ének
Jávor Tamás » dobok
Kostyál András » gitár
Simon Géza » basszusgitár, vokál
Thold "Pasla" Péter » gitár
A zenekar szerkesztői: tequilaband
Rajongók
virus666
Hozzászólások
rockopera 2009. márc.. 31.  18:20 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy rockoperához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet,és persze minden más infót,ami érdekel Titeket a művel kapcsolatban.. email...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky