3427 zenekar 12457 letölthető zene
Banda
Bemutatkozás
A zenekar története sok korai próbálkozással kezdődött: énekkarok és
felbomlott vagy be sem indult bandák... Szóval a történet igazából
decemberben kezdődött 2006-ban, egy internetes oldaon. Viki felvetette
egy beszélgetés alkalmával Bazsinak hogy mi lenne ha zenekart alapíta-
nának. Így az énekesünk és az egyik gitáros már meg is volt. Ezután
kezdődött a többi tag keresése. Egészen február 23-áig nem járt sikerrel
a dolog, de ekkor egy másik honlapról előkerült Atesz a másik gitáros, aki
szintén zenésztársakat keresett. A bökkenő annyi volt csupán hogy 2 éve
eladta a gitárját... Gyorsan szerzett is egyet, és a két gitáros elkezdett
próbálni. Ezután nem sokkal Geri is a képbe került, aki akkoriban még a Mindenek
Felett nevű formációban dobolt, de mivel ez földbeállt,ő szívvel lélekkel
csatlakozott. Májusra megtaláltuk a próbatermünket is, így a zenekar
győri székhelyűvé vállt. A próbák gőzerővel folytak és a további
zenészkeresés is. Júniusban Szili tölti be a basszusgitárosi posztot,
a tagság már majdnem teljes. A felszerelések még elég hiányosak voltak és
gyakran elszálltnak... de júniustól augusztusig 4-5 számot összehoztunk
rajtuk.Kisebb-nagyobb nehézségek ellenére a zenekar elvállalta első fellépését
Pusztaszabolcson,egy tehetdégkutatón,a Wisdom zenekar előtt.Ez a koncert,ha
másnak nem is tapasztalatgyűjtésnek jó volt.Időközben a zenekar megtalálta
billentyűsét is,Nagy Vivien személyében,aki a következő koncerten,2007.szept.29-én,
Mosonmagyaróváron,már a Talea oszlopos tagjaként állt színpadra.Ez volt az első
olyan bulink,ahol már közönségünk is volt szép számmal,nagyon jó hangulatban telt,
és egy újabb löketet adott a zenekarnak.Saját számaink folyamatosan készültek,így a
következő koncertünkre már 7 saját szerzeménnyel indultunk.Ez megint egy amolyan
tapasztalatgyűjtős laza koncert volt.Kis helyen,kevés ember előtt játszottunk Budapesten,
egy Gyár nevezetű szórakozóhelyen 2007.nov.11-én. Megismerkedtünk a Nasty Fox
zenekarral akikkel jó barátságot kötöttünk. Ezután újabb koncert következett,
Nemesgörzsönyben. Ezt már mi szerveztük, felléptek a Tűzmadár, Obstruction,
Abyss of Sorrow, As you can, Mind Vision zenekarok és természetesen mi.
A dolog egész jól sikerült az anyagi buktától eltekintve.Ezen túllendülve
tovább terveztük a koncertek sorát. 2008. év elején Halászin léptünk fel
Benes barátunk szülinapi buliján. A hangosítás nem volt a toppon de
készültünk sóelemekkel is: ing + nyakkendő meg egy feldolgozás szám :D
Eztán Nasty-s barátaink hívására mentünk Érsekújvárra az Intruder Music Clubba.
Ezúton is örök hála nekik ezért! Ekkor kisebb problémák adódtak a zeenkaron belül és
kiújultak a feszültségek, ekkor még sikerült megoldani ezeket, de csak egy hajszálon
múlott a felbomlás. Még abban a hónapban új próbahelyre költöztünk Geriék
pincéjéből, így már tiszteletbeli óvári zenekar lettünk. Elkezdtük újabb saját
minifesztiválunk sezrvezését, ami az Ek-ban kapott helyet. Fellépők: Agregator,
Obstruction, Tartarosz (Tartárszósz) és Nasty Fox.
A koncert után újra kiéleződtek az ellentétek és ez Viki kiválásához vezetett.
Itt ér véget a Talea Első Korszaka, és Hormai Balázs Farkas beszállásával
kezdődik az új. Következő koncertünk májusban várható Bősön egy motorsfeszten a
Rómeó Vérzik zenekar előtt...

 
Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Metal
Alapítva: 2007
Rajongók: 2 fő
Megtekintve: 5120
Város: Mosonmagyaróvár
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Bőti Gergő » dob
Kiss Attila » gitár
László Balázs » gitár
Nagy Vivien » billentyűk
Pozsgai Szilárd » basszusgitár
Zabó Viktória » ének, hegedű
A zenekar szerkesztői: Talea
Rajongók
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky