3422 bands 12339 MP3 a descargar

Szent Márton Kamarakórus

Introducción
A Szent Márton Kamarakórus 1999-ben alakult Budapesten a Pannonhalmi Bencés
Gimnázium volt diákjaiból, akik jelenleg Budapesten végzik egyetemi
tanulmányaikat. A kórus a Pannonhalmán megismert gregorián repertoár mellett
a reneszánsz és korabarokk, valamint a XX. századi polifon kórusművek
megszólaltatását tűzte ki célul, s ezzel egyedülálló szolgálatra
vállalkozott Magyarországon. A kórusnak jelenleg 25 tagja van.

A Szent Márton Kamarakórus szorosan kapcsolódik a Pannonhalmi Bencés
Főapátsághoz, évente részt vesz ünnepein énekes szolgálatával. Fennállásának
rövid ideje alatt jelentős számú szereplést teljesített magas színvonalon az
ország különböző városaiban, közreműködött egyházi ünnepeken, templomi
koncerteken, a Filharmónia Kht. koncertjein. Sőt, az országhatáron kívül is
nagy sikerrel szerepelt, például a pozsonyi dómban a szlovákiai magyarság
millenniumi ünnepségeinek miséjén, vagy az ezeréves magyar-lengyel
kapcsolatok emlékére rendezett koncerteken Sandomierz püspöki
székesegyházában illetve a Lysa Góra-i Apátságban.

Jelentős koncertkörút helyszíne volt 2003-ban Németország, ahol a kórus a
drezdai Herz Jesu plébániatemplomban, a huysburgi bencés apátság
templomában, valamint a magdeburgi Sankt-Petri-Kirche ünnepi miséjén
szerepelt. A 2004-es évben három svájci helyszínen nyílt lehetőség a
bemutatkozásra, az Einsiedelni Bencés Apátságban, a luzerni jezsuita
templomban, valamint Mariastein bencés kolostorában.

A kamarakórust P. Áment Lukács bencés regens chori vezeti.
 
Último actualizar: Concierto datos
No tiene concierto dato disponiblo!
Band prefil
Type: zenekari oldal
Género: TÖBBI
Estilo: Énekes
Datar de fundar: 1999
Fans: 1 persona
Visita: 3532
Ciudad: Budapest
Votos: 0
Web:
Miembros:
A zenekar szerkesztői: szantmarton
Favorited
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky