3427 zenekar 12457 letölthető zene
Ezek vagyunk mi
Bemutatkozás
Mint minden embernek, aki valamilyen módon (akár hivatásszerűen, akár csak hobbiból) az alkotás mellett dönt, a SPEAK UP zenekarnak is van hitvallása. Pápai fiatal srácok, de elég „érettek” ahhoz, hogy véleményük legyen a nagy kiismerhetetlen világról. A zenekar nem csak szórakoztatni kíván, nem csak a nagy bulik aláfestését kívánja megadni, hanem (ahogy a nevében is benne van) felszólal! Felszólal bizonyos dolgok ellen, és felszólal egyes értékek mellett.
Az ezredforduló táján, vagy éppen afelé közeledve néhány dolgot elhagytunk magunk mögött. Néhányat, ami értékes volt. Néhány szemetet meg felkaptunk az üresen maradt zsebünkbe, és azt vittük tovább. Mindegy, hogy mit, csakhogy legyen valami a zsebünkbe.
Mit is akar ez a pápai banda? Miért fogtak gitárt , mikrofont a kézbe, miért ültek a dobok mögé? Azt hisszük, mindenki zsebére rá fér egy nagytakarítás. Kipucolni a beleragadt zsebpiszkot, s fényes kövekként olyan emlékeket, értékeket tölteni bele, amit érdemes továbbvinni még egy jó darabig.
A zenekarunk olyan értékek mellett szólal fel, melyek a rohanó világban talán apróságnak tűnhetnek, pedig nem azok. A Századunk szentjei az elvesztett hitről regél, a Fakul a kép bölcsőnkért, a természetért emel hangot, a Judás pecsét a fiatal lányokhoz kiállt: csak lassan a testtel, ne adjátok magatokat olyan könnyen, még ha a divat azt is sugallja! Jedi lovag akarok lenni- szól a vidám, tán cinikus köntösbe bújtatott dal a jó oldal mellett. A Pikkelnek rád a megkülönböztetés ellen próbál szót emelni. Sorolhatnánk még a dalokat, melyek már elkészültek, vagy még eztán fognak megszületni. Abban mindenesetre hasonlítani fognak, hogy a dallamok és szavak hátán, mint egy csodálatos paripán ott ül majd az üzenet, a mi üzenetünk. Összegezve a legszebb, hallhatatlan közhelyek: élet, szerelem, barátság, igazság, szeretet. Ezért küldünk minden este egy Dalt a Holdnak!  
Albumok és Videók
Demo 2 (2008)
Hírek

2009. május 25. 17:07

MyMusic - Jáműszépségverseny Himnusza

Indultunk a versenyen, ahol 2009 autós-motoros himnuszát kellet megírni szövegben, zenében egyaránt! Aki ismeri a zenekart, már hallhatta a Múlt a füstben című számunkat. Ez most felvételre került stúdióban (Bánd, AMP Studio), és közzé is tesszük az oldalon (Demo 2 alatt). Hallgassátok meg és... Tovább

Utoljára frissítve: 2009-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: lélekszakító, bulirock,
Alapítva: 2007
Rajongók: 10 fő
Megtekintve: 13783
Város: Pápa
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Berta Csaba /Csab/ » basszus
Bodnár Huba » konga
Ekanem Bálint Emota /Eka/ » ének
Győry Zoltán /Zolka/ » gitár
Horváth Szabolcs /Hori/ » dob
A zenekar szerkesztői: speakup
Rajongók
adika23 bige20 HellBoy virus666
Hozzászólások
perbalu 2009. júl.. 21.  23:12 12
Grat az anyaghoz, nagyon teccik, igazán kellemes hallgatni. Sok jó régi zenét felidéz. Remélem hamarosan studi minőségben is hallható lesz. Hajrá!
   
speakup 2008. dec.. 31.  12:52 11
Először is kellemes ünnepeket, meg BUÉK mindenkinek! Szokták mondani 1000 a dolog fele sürgős, hát most mi is elhavaztunk kicsit! Ha adsz nekem egy óvári telefonszámot, nevet, ahova befér a zenekar...
Előzmény:   HellBoy    2008. dec.. 4.  20:04  
HellBoy 2008. dec.. 4.  20:04 10
Jó estét! Már rég jártam erre de örömmel veszem észre hogy vannak új számaitok.Nemrosszak de nekem egy kicsit lassúak na jó nemmind... Láttam vagyis hallottam hogy 1-2 számot más előadótól is...
   
speakup 2008. szept.. 2.  16:11 9
Köszi Hellboy! A koncert 29-én volt, ( de nem baj:) ), a lényeg hogy ott voltál és buliztál. Mindenhol vannak "puhapöcsüek" (hogy a Te szavaiddal éljek) de ez nem lehet probléma, mert majd idővel...
Előzmény:   HellBoy    2008. aug.. 30.  01:08  
speakup 2008. szept.. 2.  16:09 8
Köszi Viktor! Megteszünk mindent és bízunk benne, hogy még találkozunk!
Előzmény:   sejbenviktor    2008. aug.. 29.  14:19  
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky