3427 zenekar 12457 letölthető zene

Sly Sunrise

alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A zenekarunk még nagyon fiatal, ami nemcsak a tagok korát illeti, hanem a csapat korát is. A zenekar most lesz 1 éves. Mivel egy baráti társaságba tartoztunk és mindannyian zenélgettünk magunknak, úgy gondoltuk próbáljuk meg együtt is. Vagyis hirtelen ötlettől vezérelve megalapítottuk a zenekart. Először nevünk sem volt még, majd volt 1-2 amolyan "próba" nevünk, végül a Rising Sun-nál maradtunk, ami a mostani átalakuláskor módosult a jelenlegire, a Sly Sunrise-ra és nem véletlenül ezt a nevet adtuk magunknak.

Mindannyian 15-17 évesek vagyunk. Személyi váltások történtek mostanában, cserélődött a basszus gitáros, és az egyik gitáros. Új basszusgitárosunk Takács Tamás, új szólógitárosunk Kovács Dávid, háttér énekesünk Verebély Virág Leila, na és Dabis Ádám a másik szólógitáros, valamint jómagam, Balogh Krisztián, dobos, mint a zenekar magjai.

Többnyire 3-4 éve játszunk a hangszerünkön, ami először csak pentyegést jelentett, majd fokozatosan forrta magát ki zenéléssé:-)

Jelenleg (Krisztián) a zenekarban én vagyok az, akinek igazából van zenei múltja. Ez abból is adódik, hogy édesapám egy zenekarban (Origo) énekel hosszú évek óta. Tehát a zene világa már pici koromtól jelen van, 8 évvel ezelőtt vettem a kezembe a dobverőt először, amikor még fazekakat-lábasokat ütöttem. Persze, azóta változtak az idők és én is eljutottam a dobhoz, ezt köszönhetem 2 tanáromnak is. Egyik Ratkai Miklós (Retek), aki az Akela dobosa, a másik tanárom számomra egy nagyon nagy dobos, akinek köszönhetem azt a tudást, ahova ennyi idősen eljutottam, ő pedig Major Balázs.

A próbáink Budapesten vannak, eddig a Labirintus próbateremben volt, most pedig átköltöztünk Budára egy nagyon fullos helyre. Az első demo anyagunk is most készült el, ami megtalálható itt az oldalunkon. Mivel többségben most kezdtük el a középiskolát, ráadásul ahányan vagyunk annyi felé tanulunk, így jelenleg hétvégente vannak próbák, de akkor kifulladásig:-))

A köztes időben pedig mindenki nyüstöli a maga részét.

Jelenleg nincs még saját számunk, de szép lassan az is lesz. Zenei stílusunk leginkább a heavy metal. Zenei irányzatunk: Black Sabbath, Gary Moore, Deep Purple, Iron Maiden, Metallica, Guns' N Roses... és ez folyamatosan bővül...

Mivel nagyon fiatal még a csapatunk, ezért csak kisebb fellépéseink voltak eddig, egyedüli nagy megmérettetés eddig a nyári, abádszalóki 13. Nemzetközi Rockpódium, az amatőr rock zenekarok versenye volt. Nem hittük volna, hogy nyerünk bármit is, mégis nyertünk egy különdíjat, egy bemutatkozási lehetőséget újságban.........a Rockinform decemberi számában leszünk benne.




Ja és jelenleg énekest keresünk!
 
Hírek

2006. május 29. 9:29

énekest keresünk!

Működő fiatalokból álló rock csapat sürgősen énekest és billentyűst keres! babec@tvnetwork.hu Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Metal
Alapítva: 2004
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 4422
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok:
A zenekar szerkesztői: slysunrise
Rajongók
virus666
Hozzászólások
rockopera 2009. márc.. 12.  17:58 1
Sziasztok!

Ha volna kedvetek egy metaloperához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet,és persze minden más infót,ami érdekel Titeket a művel kapcsolatban..


üdv:Dénes
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky