3427 zenekar 12457 letölthető zene

Shabby blues band

shabby blues band
Bemutatkozás
A régi SZTK (ma Kamarák Háza) alagsorában, az orvosok egykori klubhelyiségében kezdtünk próbálni, több mint tíz évvel ezelőtt azonban, hogy akkoriban ezt még nem lehetett igazán zenének nevezni, hanem inkább csak „csörömpölésnek”, hiszen zeneileg és hangszerelésben egyaránt kezdő volt a csapat.

Együtt a csapat.1991. augusztus 8-án került sor az első komoly fellépésre, ami után viszont folyamatosan fejlődött az együttes, többek között Gedeon Attila zeneszerző (és szólógitáros), valamint Kránitz Rita szövegíró jóvoltából.
S hogy mi minden történt a Shabbyvel az elmúlt évtizedben? A talpon maradás titka a kitartás és fanatizmus, az indulásnál ugyanis mindent a tagoknak kell intézni. Kezdetben nincs erősítő, nincs jó „dobszerkó“, nincs megfelelő próbahely, és persze pénz sincs, amiből mindezeket be lehetne szerezni. A 90-es évek elején Zalaegerszeget példátlan zenekar-alapítási hullám jellemezte, ám az akkori bandákból szinte senki sincs már ringben.
A blues nemcsak zene, hanem életérzés is, és ami a legfontosabb: nem divatzene! Az irányzatot nem lehet kiirtani, mert túlél minden divathullámot!
Sajnos vannak mélypontok és hullámvölgyek a blues- és rockzenénél egyaránt. Ilyen volt például a 90-es évek közepe, amikor megcsappant a fesztiválokon a közönség, ám azóta a fiatalok újra szállingózni kezdtek a rendezvényekre.
Aki az élő, hangszeres zenét részesíti előnyben, s nem idegen tőle a már megszokott „shabbys” hangzás az hallgasson sokat bennünket.A zenekar az elmúlt tíz évben bebizonyította, hogy van létjogosultsága nemcsak a megyében, hanem országosan is. Szeretnének a jövőben még több koncertet adni, még több CD-t és kazettát megjelentetni. Erre lesz bőven időnk, hiszen az együttes tagjainak életkora 40 év alatt van, ezért úgy érzik, hogy még nagy jövő előtt állnak...  
Utoljára frissítve: 2010-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Blues
Alapítva: 1991
Rajongók: 4 fő
Megtekintve: 7011
Város: Zalaegerszag
Szavazat: 0
Tagok: Molnár ’Manó’ Zsolt » ének
Kránitz Tóni » szájharmónika
Salamon Attila » gitár
Pál ’Shabby’ Fecó » basszusgitár
Kovács Barnabás » dob
A zenekar szerkesztői: shaby blues band
Rajongók
jazzzz MARK Rádió tommtank
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky