3427 zenekar 12457 letölthető zene

Sense Of Silence

Bandafotó
Bemutatkozás
Sense Of Silence
Ez a banda ma már az altero-goth zene egyik meghatározó formációja Magyarországon. Azok, akik már megismerkedtek a zenekar dalaival igazán megkedvelték különleges és egyedi zenei világát. Aki először találkozik a csapat zenéjével, az is viszonylag gyorsan talál a számok között egy-egy kedvencet, amelyhez kötődni tud, valami megfogja, majd a második, harmadik alkalommal már azon veszi észre magát, hogy énekli a különös, néha darkos, borongós, néha rockos, pergős, néha egészen lágy és humoros, helyenként ironikus sorokat, vagy pörög az egészen mély, már-már goth – hardcore világát idéző zenére. A legtöbben azonnal leszűrik azt, hogy ez más, mint a többi, egy kicsit hiánypótló zenei gondolat, olyan, ami még alig van jelen a legtöbbször külföldi trendeket másoló zenekarok között.
Egy kis kronológia:

 2003 tavaszán Kocsis Istvánnal (billentyű) és SOLYMOSI LÁSZLÓ-val (ének, gitár) megalakult a zenekar.
 2003 nyarán csatlakozott hozzánk Kiss Zoltán gitáros, és JANTIK ZSOLT, basszusgitáros.
 2004 áprilisában utolsóként Bozsik Tibor dobos lépett be, s az így immár teljessé váltunk.
 2004. május 1-jén adtuk első koncertünket
 2005-ben az ország területén több mint húsz alkalommal léptünk fel.
 2006-ban a műfaj két ismertebb csapatával, a DeFactoval és a Garden Of Edennel több közös turnén játszhattunk. Többször játszottunk együtt a klaszikus Nulladik Változattal és Mátyás Attilával, az F.O. System legendás frontemberével is.
 2006-ban Kocsis István kivált a zenekarból, négyen folytattuk tovább. A billentyűket azóta Hard Disc Recorder segítségével szólaltatjuk meg a koncerteken.
 2007 végén Kiss Zoltánt a gitárnál KŐSZEGI ZOLTÁN váltotta. Vele egy kicsit karakteresebb keményebb hangzása lett a zenénknek. Jól hallható ez az új dalainkon, pl: Megváltó Könnye, Félelem Temploma, Fényhozó. Ekkor alakult ki a Sense Of Silence végleges hangzása. Az alterosabb dalok egyelőre háttérbe kerültek.
 2008 végén rögzítésre került az első angol-magyar nyelvű albumunk 4 dala, majd
 2009 áprilisában a Metal Hammer mellékleteként megjelent a 11 magyar dalból, és 4 angol bonusz trackből álló első lemezünk, ÍGÉRET FÖLDJE címmel.
 2012 februárjában Bozsik Tibor úgy döntött elköszön tőlünk, helyette a dobok mögé két hónappal később KORNYIK JÁNOS ült.
 2012. május 26-án Szolnokon már ezzel az új felállással léptünk fel. Valamint az S.O.S. Inteam Betép névre keresztelt régi-új felállás, amelyben a tagok ugyanazok, ám a zene visszahajlik a régebbi, alterosabb hangzásvilágba, és e név alatt hallhatjátok az első dalainkat ismét, úgy mint: Jel, Negatív klón, Helló mámor is itt debütált...megcélozva ezzel a közönség szélesebb rétegét.
Jelenleg több mint két órás programmal rendelkezünk. Megfordultunk többször az azóta már megszűnt Night Breed Fesztiválon, a Gothica Fesztiválon, meghívtak az EFOTT-ra, számtalanszor játszottunk az After Music Clubban (ex Marco Polo), valamint az ország minden régiójában, Szlovákiában és Erdélyben is.
A Sense Of Silence zenekar koncertjeit egyre többen látogatják, és sikerül egy-egy hangulatos bulin megmozdítani azt a bizonyos belső csendet a jelenlévők mindegyikében.
„Lennék egy más világ, lennék a tűz, ami lángol/ De még a valóság nap, mint nap magához láncol…”
 
Albumok és Videók
Hírek

2008. október 25. 7:52

Indul az őszi SENSE OF SILENCE turné

OKTÓBER 31-ÉN A KÉK YUKBAN EGY DARK-GOTH HALLOWWEN KERETÉBEN INDUL A SENSE OF SILENCE ŐSZI TURNÉJA!
NOVEMBERBEN 7-ÉN SZEGEDEN A FÉSZEK KLUB A FOLYTATÁS, MAJD 21-ÉN SZOLNOKON A CSEH CSAPAT ÉS AZ OCTOBER TÁRSASÁGÁBAN FOLYTATJUK A KONCETEK SORÁT.
MEGJELENT A CSAPAT ELSŐ STÚDIÓ LEMEZELŐZETESE... Tovább

Utoljára frissítve: 2012-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Alternatív
Alapítva: 2004
Rajongók: 7 fő
Megtekintve: 12950
Város: Albertirsa
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Jantik Zsolt » basszusgitár
Kőszegi Zoltán » szólógitár
Solymosi László » gitár, ének
Kornyik János » dob
A zenekar szerkesztői: Senseofsilence
Rajongók
dontoldi Senseofsilence tomsix virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky