3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
Az egész valamikor 1988 végén kezdődött. Üldögéltünk Virág úr szobájában, és arról beszélgettünk, hogy zenekart kéne alapítani. Nem voltak különösebb terveink, mindössze meg akartuk hódítani a rockpiacot, felfordítani a világot, meg kurva jó zenét csinálni.

Hárman voltunk: Virág úr, Szabóca, meg én Dudás. Angolul tudtunk kb. 3 szót, volt egy rozzant NDK-s dobozgitárunk, meg határtalan önbizalmunk. Aztán Virág elment katonának, alig-alig járt haza, de olyankor mindig számokat írtunk (Endless blue sky, Gimme good time, House without windows). 1990 májusában leszerelt, és nagy nehezen szereztünk egy próbahelyet, egy helyi iskola "légó" pincéjében. Ez volt a "KLUB". Sex, drug, rock & roll a négyzeten, meg gyök alatt, meg miegymás. Két ősi haverunk Farkas Jocó és Hernyó akkoriban fent melózott Csepelen és megpróbáltuk hazacsábítgatni őket, de először csak Jocó tudott meglépni. Négyen zenélgettünk énekes nélkül, amikor derült égből felbukkant egy angol srác, Scott Mooney Sajószentpéteren, és vele csináltunk egy koncertet 1990 novemberében, ahol Guns 'n' Roses számokat játszottunk. Aztán ő hazament, de megérkezett Hernyó Pestről, és ezerrel elindultunk, mint a pokolba tartó vonat.

1991 elején felvettünk egy 14 számos demót Egerben, egy lagzizenére szakosodott stúdióban. Sajnos mást nem találtunk. Olyan jól sikerült, hogy azóta sem merjük senkinek megmutatni. Ezután Jocó kilépett, mert másfajta zenét képzelt mint, amit játszottunk. Helyére jött Husi, aki akkor már kb. egy éve segített minket mindenféle technikai dologban.

Ő lett a szólógitáros, én meg hála istennek, ledegradálódtam ritmusgitárossá. 1992-ben vettük fel a Six songs című demót, ami eljutott néhány helyre, és ennek segítségével jelent meg 1993-ban a Begin the season című nagylemez, amiért köszönettel tartozunk Szarka Józsinak, aki egy személyben hozta össze az egészet. Örök hála, tényleg. A lemezt 10 nap alatt vettük fel Törökbálinton a P stúdióban, szarul szól, de legalább megvan. Közben volt egy unplugged fellépésünk az Oroszlánbarlangban. A lemez után mindenfelé felléptünk, több-kevesebb sikerrel. Sajnos ezután nem sikerült új szerződést kötnünk, így eltűntünk a süllyesztőben. Az elmúlt 11 évben demókat csináltunk, meg eljutottunk Hollandiába, ahol adtunk egy-két koncertet. A felállás is változott az évek során, Virág úr helyett Szabó Peti a basszeros, Hernyót 95-ben Oláh Tomi váltotta, aki 2000-ben távozott Amerikába.

A jelenlegi zenekar:


Nagy László - Szólógitár
Dudás Tamás - Ének+ritmusgitár
Cserba Szabolcs - Dob
Szabó Péter - Basszusgitár



Hogy mit kell tudni a Screen-ről 2004-ben? Megint felveszünk egy lemeznyi anyagot az év végén, és hála magunknak lesz rajta néhány tényleg "vaddisznó" szám. Kb. ennyi.  
Albumok
Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 1993
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 4280
Város: Sajószentpéter
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Cserba Szabolcs » Dob
Dudás Tamás » Ének + ritmusgitár
Nagy László » Szólógitár
Szabó Péter » Basszusgitár
A zenekar szerkesztői: mrgorgeous
Rajongók
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky