3427 zenekar 12457 letölthető zene
2010.07.31.
Bemutatkozás
1999. februárjában hárman zenekart alakítottunk.


Harcsa Gábor -gitár


Illés Ferenc -vokál


Kollárdi Attila -gitár


Az elsõ elképzelések mögött még nem volt komoly koncepció, egyszerûen death metalt akartunk játszani. Ehhez sikerült még megnyernünk Liviczki Rolandot (bõgõ), illetve Szakács Tamást (dobok). Mivel õk más zenei múlttal, érdeklõdéssel rendelkeztek, a zenénk színesedett, változott. Ezzel a tagsággal tudtuk felvenni a Járvány demót (2000), illetve a Pokol Ivadékai Ep-t (2001), számos helyre eljutottunk az országban. Mindkét hangzóanyag viszonylag jó fogadtatásban részesült, köszönhetõen talán a magyar nyelvû szövegeknek, az egyedi stílusunknak, hiszen már akkor is arra törekedtünk, hogy olyan zenét alkossunk, amivel egyértelmûen azonosítani tudnak minket, és csak minket.


A következõ évek hoztak jót és rosszat is bõven, megannyi tagcsere volt, Roland az Agregator tagja azóta is, míg Tamás az Ideas sorait erõsíti. A teljesség igénye nélkül néhány ex-tag még:


Cservölgyi Zoltán (bõgõ, egyéb zenekar: No Sign)


Nagy Gábor (bõgõ, egyéb zenekar: Infection)


Hadabás Linda (vokál, egyéb zenekar: Radikális Amputáció)


Gurály Ferenc (dob)


Ivánkó Gergõ (vokál, egyéb zenekar: Art of Massacre)


/A többi volt tagunkról sem feledkeztünk el: a honlapunk -régi tagok- menüpontjában igyekeztünk mindenkit felsorolni/


Velük szintén a teljeség igénye nélkül a következõ településeken játszottunk: Kazincbarcika, Budapest, Tata, Esztergom, Kaposvár, Dunaújváros, Dorog...


A zenekar fennmaradásához többször is belsõ poszt cserét kellett csinálni: Illés Fecó hol vokálozott, hol dobolt. Egyik tagságot sem tudtuk sokáig egyben tartani.


2007 tavasszal csatlakozott hozzánk Schlick Attila bõgõvel (õt még az Astrodustban is meg lehet találni). Személyében olyan tagot találtunk, aki a saját elképzeléseit konkrét számokká is tudja változtatni. Ettõl újabb lendületet tudtunk venni. 2008 nyarán csatlakozott hozzánk még Hermecz András Bátor (hörgés, ex-Paediatrician tag).


Így tehát a tagságunk akkoriban ez volt:


Harcsa Gábor (Gabi) -szólógitár


Hermecz András Bátor (Barbár) -hörgés


Illés Ferenc (Fecó) -dobok


Kollárdi Attila (Kokó) -ritmusgitár


Schlick Attila (Csiki) -bõgõ



Ahogy az lenni szokott , rengeteg probléma volt az új tagság összeállása után is. 2008 végét-2009 elejét Barbár kórházból ki/be menet töltötte. Nem tudtunk sem koncertezni, sem komolyan próbálni nagyon sokáig.


2009 tavaszán döntöttük el, hogy végre sokkal nagyobb célokat tûzünk ki magunk elé: megcsináljuk az elsõ nagylemezünket, megpróbálunk külföldön is helytállni.


Még akkor nyáron felvettünk 4 számot Tatabányán, amit lemez-elõzetesnek szánunk, újabb kiugrási lehetõségeket keresve, legyen az akár tehetségkutató, akár fesztivál, vagy koncert, de szeretnénk minél nagyobb számú rajongói kört felépíteni magunk köré.


2009 év õsze újabb pofont hozott: bõgõs és hörgõs nélkül maradtunk újra. Természetesen így a nagylemeznek sem tudtunk nekiállni.


Bõgõs posztra szerencsére hamar találtunk egy embert, így Beszedics György 2009 novembere óta erõsíti a Scaffold sorait.

2010 júliusa óta JuDEATH a zenekar 100%-os tagja lett, így nőstény hörgősünk van.







 
Albumok és Videók
Hírek

2010. szeptember 1. 13:15

Scaffold az Emergenzán, női/férfi póló, Scaffold minden mennyiségben!

Ahogy korábban már jelezve lett (írta, aki magyar és nem lett): indulunk az Emergenza tehetségkutatón. Szerencsére a belépő ára nem annyi foritra átváltva euróból, mint ami a jegyen van: ehhez képest baráti 1200Ft.
A jegyek leginkább a tatabányai Gerecse Metal boltban vehetőek meg, de ha... Tovább

Utoljára frissítve: 2010-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Death Metal
Alapítva: 1999
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 4725
Város: Tatabánya
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Harcsa Gábor » gitár
Illés Ferenc » dobok
Kollárdi Attila » gitár
Koller Judit » torok
Schlick Attila » basszusgitár
A zenekar szerkesztői: scafi
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky