3427 zenekar 12457 letölthető zene
rushworms /2009/
Bemutatkozás


Rushworms


A zenekar 2004 tavaszán alakult Nyíregyházán. Ebben az időben nagy hatást gyakoroltak ránk az olyan hardcore illetve a modern metal zenekarok, mint a Deftones, a Helmet, vagy a Poison The Well. Ahogy a zenei nézetek, úgy az emberek is cserélődtek a bandában. Kezdetben, koncerteken az általunk kedvelt zenekarok számait játszottuk, úgy egy éven keresztül. Ez rutinossá tett minket a színpadon, és megbarátkoztunk a zenei alázat kifejezéssel is!
2005 telére állt össze a véglegesnek mondható felállás. Ekkor készítettük el, első demonkat, melyen kizárólag saját számok hallhatóak, majd egy évre rá, kielégítő feltételek mellett rögzítettük első Ep -et, amely a Gathered Silence címet viseli, és ami 2007 tavaszán látott napvilágot.
Célunk, hogy minden stílus-korlátot leromboljunk magunk körül, de erre igyekszünk nem görcsösen figyelni. Ezért zenénkben megtalálhatóak a szomorkás alternatív elemek, a pop-os, hip-hop-os érzés, csakúgy, mint az intenzív, gyors hardcore-os kirohanások. Nem figyeljük a körülöttünk futó divatos zenei hullámokat, meg akarunk maradni azoknak a srácoknak, akik hétről hétre játsszák azt a zenét, amit szeretnek.








2008 @ Szolnok


 

Albumok
Utoljára frissítve: 2009-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: emo-violence
Alapítva: 2004
Rajongók: 3 fő
Megtekintve: 3670
Város: Nyíregyháza / Szeged
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Biri Gábor » dob
Kató Gergely » gitár, ének
Kővári Gábor » gitár, ének
Szokol Péter Károly » basszusgitár, tölgyfa
A zenekar szerkesztői: gabro
Rajongók
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky