3427 zenekar 12457 letölthető zene

Radical Change

alapértelmezett kép
Bemutatkozás
Az alapító tagok: Mozolán Balázs, Zsupek Gergő és Marcsó Milán voltak...
Várpalotán


Ebben a felállásban gyakorlatilag nem próbáltunk, hisz nem volt dobosunk, ezért ideiglenesen Milán
próbálta ezt a szerepet betölteni. Később csatlakozott a trióhoz Németh Ádám/Némó/ dobos, így Milán az
eredeti elképzeléseknek megfelelően visszatért a gitárhoz. Elkezdtünk játszogatni, eleinte
feldolgozásokat, majd nekiláttunk a saját számok írásának. Minden rendben haladt, amíg nem el kellett
hagynunk addigi próbahelyünket. Itt egy kis rövid szünet következett, amely az új hely keresésével telt.
Nem sokra rá találtunk egy garázst az Államcsíny"rip" zenekar szomszédságában. Született pár új szám,
gyakoroltunk és időközben összebarátkoztunk a szomszédos zenekarral. Átjártunk egymáshoz zenélni
és kialakult egyfajta „délutáni hobbizenekar”, amellyel közös kedvencektől játszogattunk különböző
dalokat. Tulajdonképpen itt kezdődött minden. Milán és Némó kiszálltak a zenekarból, ekkor jött az ötlet,
hogy Keller Tamás és Nagy Krisztián lépjenek a helyükbe az Államcsínyből. Újra négyen folytattuk és
nekiláttunk az újabb saját számok írásának.Majd 2005. Novemberében kaptunk egy koncert lehetőséget az Alagsor
sörözőben, Várpalotán. A Hétköznapi Csalódások és a Végállomás zenekarok társaságában(köszönet
érte Hansnak!). 2006 januárjában felvettük hét számos demónkat a Végállomás próbatermében, jelenleg
is készülnek az új számok és gyakorlunk a következő koncertekre.

2006. májusában Keller Tamás az együttes dobosa egyéb okok miatt távozott a zenekarból!
Köszönünk neki mindent!
Helyét Németh Ádám/Némó/ vette át a doboknál...

 
Hírek

2007. február 1. 20:49

Studió

A Zenekar 2007 Áprilisában kezdi meg első albumának rögzítését. A weblapról is letölthető demo számok közül 2-3 szám kap helyet a 9 számosra tervetett albumon, ami korlátozott példányszámban rendelhető lesz illetve koncerteken kapható.Ez körülbelül 30-50 darab cd lesz, aminek ára... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Punk
Alapítva: 2005
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 4668
Város: Várpalota
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Mozolán Balázs » Basszusgitár
Nagy Krisztián » Gitár, Vokál
Németh Ádám » Dobok
Zsupek Gergő » Gitár, Ének
A zenekar szerkesztői: radicalchange
Rajongók
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky