3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A Paranova zenekar biográfiája

„Mikor Nagy-Britanniában a kislemez- és albumlistát is egy 19 év átlagéletkorú rockzenekar, az Arctic Monkeys vezeti, érdemes elgondolkodni, hogy Magyarországon ilyesmi miért nem történhet. Nálunk már az is csoda, ha egyáltalán felbukkannak olyan együttesek, mint a Paranova, melynek élén a 18 éves énekesnő, Kuti Anna és 20 éves bátyja, a gitáros-dalszerző András áll.” (Déri Zsolt / PestiEst / 2006. február 2.)

A Paranova elődjének számító „gimis-rock” zenekar 2001 végén tartotta az első próbáját. Az akkori felállásban szite senki nem volt a mostani csapatból. Mint oly’ sok zenekar, először feldolgo- zásokat játszottunk, és ez tette ki koncertprogramunkat is. Két évvel később, több kezdeti próbálkozás után, egy szólógitáros hozzáadásával és kicsit komolyabb hozzáállással megszületett a Paranova. Ezt követően készült el az első – 4 számot tartalmazó – kislemez, ami kizárólag internetes letöltésekkel volt hozzáférhető, illetve önköltségen 300 példányban elkészítettük CD változatban is, amit pár hónap alatt ingyen szétosztottunk az érdeklődők között. A demó hatására meghívták a zenekart a pécsi Rockmaraton fesztivál tehetségkutató színpadára, ahol második helyen végeztünk.

A mostani Paranova története 2005-ben kezdődött, mikoris új dobos, és énekes-gitáros érkezett, ezzel átformálva az elképzeléseket. Az első közös fellépés alkalmával már felkelettük a Pesti Est szerkesztőség több tagjának érdeklődését, így nem is olyan sokára megszületett az első hivatalos mini-interjú (www.est.hu) és egy rövid cikk is megjelent a PestiEst-ben. Ez nagy segítséget adott a továbbiakhoz, Ezt követte egy cikk a Zenészmagazinban, illetve a Heaven Street Seven előzenekaraként eljutottunk a békéscsabai Ifiházba is.

A legújabb összetételű Paranovával már egy hónap után készítettünk 3 felvételt próbatermi körülmények között, ami minden hibáját tartalmazza egy amatőr rock-zenekarnak. Ezzel együtt sikerült sok emberhez eljuttatni, és mára ezeket a számokat ismerik tőlünk a legtöbben.

Természetesen a mi zenekarunknak megvan az a hátránya, hogy egy 18 éves frontember által vezetett együttest –csinálhatnak akármit- sajnos kevesen vesznek komolyan elsőre. Ennek ellenére minket az éltet, hogy egyre több pozitív visszajelzést kapunk, és akik egyszer megszerettek minket, visszatérő vendégek a koncerteken.

2006 elején döntöttünk úgy, hogy szükségünk lesz egy jobb minőségű felvételre a továbbiakban, így elkezdtük csinálni „Az utolsó első” című promóciós kislemez felvételeit. Stúdióra nem volt anyagi lehetőségünk, így –igaz profi kölcsön-felszerelésekkel- saját magunk vettük fel, illetve a keverést és a sokszorosítást is mi vállaltuk. Ezzel a kiadvánnyal az a célunk, hogy az alternatív média érdeklődését is felkeltsük valamennyire, hiszen látjuk, hogy lenne ilyen jellegű zenére is igény –legalábbis a közönség visszajelzései erről győztek meg minket. Erről szól a Paranova.

Kontakt: Kuti András telefon: 06-20/362-00-76

e-mail: rakenrol@gmail.com  
Albumok
Hírek

2007. április 23. 23:47

PARANOVA @ KULTIPLEX

2007.05.08. kedd 21:00 Paranova + Gonzo Kultiplex (Bp. Kinizsi u. 28.) belépő: 500.ft www.paranova.hu www.gonzomusic.hu Tovább

Utoljára frissítve: 2010-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: ALTER
Stílus: Alternatív
Alapítva: 2004
Rajongók: 2 fő
Megtekintve: 8671
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Anna » ének
aTTi » dob
Bandris » (szóló)gitár , szövegek
nárcisz » ének, (ritmus)gitár
P5! » basszusgitár
A zenekar szerkesztői: paranova
Rajongók
Firmi virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky