3427 zenekar 12457 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
Igazából 2003 őszére-telére tehető az alakulás, mert Adrián, Ákos és én már ekkor készültünk számokkal, és kerestük az alkalmas embereket, akik hajlandóak lennének ebben a stílusban nyomulni.

Először Norbira akadtunk rá, egy Vortex koncert alkalmával, őt már régebb óta ismertük. Janira később találtunk rá, őt a híre megelőzte, már csak azért is, mert Egerszegen nem nagyon akad bevállalós ember akinek még a hangja is megvan az énekléshez, nem csak az "arca" :). Május körül kezdett kibontakozni, mit is lehet kihozni ebből a zenekarból.

Készülgettünk, próbáltunk és júliusban megvolt az első fellépésünk Teskándon. Gazdagodtunk sok más koncertmeghívással, motoros találkozón, fesztiválon, klubokban játszottunk.

2005 júliusában megváltunk addigi dobosunktól, Pál Norbitól, az ő helyét Paksa Tomi vette át.  
Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 2004
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 4344
Város: Zalaegerszeg
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Antal Adrián » szólógitár
Gyulai Ádám » basszusgitár, vokál
Mónus Ákos » ritmusgitár
Paksa Tamás » dobok
Szabó János » ének
A zenekar szerkesztői: nand
Rajongók
virus666
Hozzászólások
rockopera 2009. febr.. 22.  17:22 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy rockoperához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet,és persze minden más infót,ami érdekel Titeket a művel kapcsolatban.. cimem:...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky