3427 zenekar 12457 letölthető zene
Salamon Beáta & MÉTA
Bemutatkozás
A 2008-ban huszonöt éves fennállását ünneplő eMeRTon díjas MÉTA népzenei együttest Salamon Beáta alapította 1983-ban Pécsett. Tagjai kivétel nélkül magasan képzett zenészek, a magyar népzene elkötelezettjei. Bemutatkozásuk robbanásszerű volt: a Méta alakulása évében elnyerte a “Népművészet Ifjú Mesterei” címet. Az együttes még abban az évben megkezdte sokszínű, pezsgő munkáját - melynek a magyar népzenére, népzenei életre gyakorolt hatása napjankig meghatározó.

Az együttes tagjai komoly oktatási és kulturális tevékenységet végeznek, részt vettek a nemzeti alaptanterv kidolgozásában, határainkon átívelő gyűjtőmunkájuk ma is tart, zenei rendezőként és producerként számos hazai és külföldi produkció sikeréhez hozzájárulnak. Sokrétű tevékenysége mellett az együttes továbbra is vállal fellépéseket – kiforrott zenei hangzásukkal, igazi örömmel átitatott muzsikájukkal vezető produkcióvá válnak akár nagyrendezvényeken, akár kis, meghitt táncházas esteken.

A zenekar egyedi hangzását Magyarország egyetlen női prímása, Salamon Beáta, és Németh Ferenc egyedülálló énekhangja adja – autentikus, mégis különleges megszólalásuk méltán vált népszerűvé Magyarországon és világszerte.
 
Utoljára frissítve: 2011-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: VILÁG
Stílus: népzene, folk, táncház, magyar
Alapítva: 1983
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 5162
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Salamon Beáta » hegedű, ének
A zenekar szerkesztői: Salamon Beáta
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky