3422 zenekar 12339 letölthető zene

Memoria Mortis

alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A Memoria Mortis zenekart 2002. tavaszán alapítottuk, eredetileg Memento Mori néven. Ketten (Auer Márton és Gizella Dániel) alkottuk meg az együttest és az eredeti elképzelés szerint akusztikus gitár – zongora felállásban elszállós, nyugis, „szépenéneklős” bandát akartunk, de még mielőtt számírásba fogtunk volna, csatlakozott hozzánk egy másik gitáros (Bubnó Lőrinc) és egy dobos (Melkó Tamás). 15-16 évesek voltunk akkor és Daniéknál, Zsámbékon nótaírásba kezdtünk. Június 5-ére koncertmeghívást kaptunk egy baráti zenekartól, úgyhogy intenzívebben kezdtünk a dologgal foglalkozni, más dolgunk nagyon nem lévén, hiszen a gimi tizedik a leglazább évek közé tartozott. Hatásaink között akkoriban főleg az Opeth, a Katatonia, az Anathema, a My Dying Bride és a Green Carnation volt a meghatározó. Az első koncert meglepően jól sikerült, bár kétségtelenül kiderült, hogy van még hova fejlődnünk… 
Újabb dalok születtek a nyár folyamán és – egy talán elhamarkodott zenekari határozat értelmében – november-december környékén stúdióba vonultunk, hogy négy számot rögzítsünk. Ennek lett az eredménye a Places Unvisited című demónk, amely kapott jó kritikát is, de mi mégsem voltunk vele igazán elégedettek. A számírási láz azonban folytatódott és 2003 augusztusában (minekutána megtaláltuk basszusgitárosunkat Kanyó Péter személyében a Summer Rocks fesztiválon, egy fán) ismét stúdióba vonultunk, hogy dob alapokat vegyünk föl az általunk csak el-nem-készült-demó-nak nevezett anyaghoz. A tervezett számok ugyan nem kerültek rögzítésre végleges formájukban, mégis sokat dolgoztunk velük otthon egy pécén, ami sok tapasztalattal szolgált a későbbiekben.
Mivel a négy alapító tagnak elérkezett a gimi negyedik osztálya (érettségi, felvételi, miegymás) takaréklángon égtünk tovább, egészen az eredmények megszületéséig. Miután mindenkit felvettek az egyetemre (Peti akkor már joghallgató volt) tovább folytattuk a zenélést, a próbák száma sűrűsödött (bár ilyen szempontból eléggé lusták vagyunk) és a lehetőségeinkhez képest sokat koncerteztünk. Bár 2004 szeptemberétől mindenki más felsőoktatási intézménybe került (Marci a jogra, Lőrinc angol szakra, Tamás a műszakira, Dani a gazdasági főiskolára került) a zenekar folytatta munkásságát.
Természetesen idővel más zenei hatások is értek minket, melyek közül most csak néhány jellemző példát emelnék ki: Peti a pszichedelikus zenék vonalát hozta (pl. Pink Floyd, vagy ide sorolható a Gathering is), Tamást a jazz, a fúzió és a világzene felől érték hatások, Danira talán egy-két film zenéjét mondanám a legjellemzőbbnek (pl. K-PAX), Lőrincre és Marcira pedig többfajta elektronikus zenei stílus is gyakorolt hatást (ambient, chillout, lounge, trip-hop), a progresszív rock (Marillion, Spock’s Beard) és populárisabb zenekarok (Travis, Coldplay, Sting) mellett.
Így kezdtünk neki az új zenei anyag megírásának, ami 2004. végére készen is állt, majd kettő, az ősz folyamán rögzített koncert elég magabiztosságot adott, hogy a pénz összegyűltével májusban bevonulhassunk a NAS Stúdióba, ahol Brindzik József vezényletével rögzítésre került az up.date.now című promóciós EP.
 
Albumok
Hírek

2006. október 21. 17:20

Újjáalakulás

A Memoria Mortis zenekar 2006 szeptemberi hatállyal megszűnt létezni és Rorschach néven folytatja működését. Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 2002
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 5535
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Auer Márton » ének, gitár
Bubnó Lőrinc » gitár, ének
Gizella Dániel » billentyű
Kanyó Péter » basszusgitár, ének
Melkó Tamás » dob
A zenekar szerkesztői: memoriamortis
Rajongók
Hozzászólások
rockopera 2009. márc.. 18.  13:28 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy rockoperához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet,és persze minden más infót,ami érdekel Titeket a művel kapcsolatban.. email...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky