3428 zenekar 12455 letölthető zene

Kingston Cruisers

BME egyetemi napok 2007
Bemutatkozás
A zenekar alapítás ötlete 2005 júliusában fogant meg az alapító tagok fejében, majd egész pontosan 9 hónappal később, 2006 áprilisában megszületett a Kingston Cruisers. Az alapítótagok céljukként tűzték ki, hogy a reggae és ska szcénában példátlanul színes műsorukkal új lendületet vigyenek a hazai klubéletbe, hidat építve az akkor még egymástól nagyon távoli ska és reggae szerető zenerajongók közé. Zenéjük ennek megfelelően széles skálán mozog a reggae balladáktól a táncosabb, pörgősebb ska dalokig, helyenként dub-al, dancehal-al, ragga-val és egy kis jazz-el keverve.

Az elmúlt 2 évben számos koncertet adtak budapesti, és vidéki klubokban egyaránt, hazai és külföldi zenekarok előzenekaraként, egyetemi rendezvényeken, nyári fesztiválokon, valamint házigazdaként is saját szervezésű, Skanking on board elnevezésű, rendszerint teltház előtt zajló minifesztiváljaikon.

2007 áprilisában szerzői kiadásban megjelent első, bemutatkozó hanganyaguk "the First Trip" címmel, mely 8 saját szerzeményt tartalmaz, és mind a közönség, mind a szakma körében nagy sikert aratott! A lemez felvétele óta a repertoár sok új dallal bővült, így a "the First Trip Tour" elnevezésű lemeznépszerűsítő turné vidéki, és külföldi állomásain már nem csak a lemez dalaiból hallhat ízelítőt a nagyérdemű.

2008-ban a tagságban történt változásoknak köszönhetően - Katit Evelyn váltotta a fronton - a zenekar új lendülettel, és megújult repertoárral vetette magát a klubéletbe. A sűrű koncertnaptár, a teltházas, nagy sikerű koncertek, és a szakma elismeréseként odaítélt Fringe díj jelzi, a zenekar jó úton halad. Meghálálandó a közönség kitartó és lelkes támogatását, hamarosan egy videoklipp lát napvilágot, mely a vadonat új "Loose my head" c. dalból készül.  
Albumok
Hírek

2008. június 15. 19:50

Fesztiválszezon

Érdemes visszanézni gyakran, hiszen véghajrában a Loose my head utómunkálatai, hamarosan mindenki számára elérhető lesz a dal!
Kész a nyári koncertnaptár is, csekkoljátok, és írjátok be a dátumokat a naptáratokba piros betűkkel! Tovább

Utoljára frissítve: 2008-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: VILÁG
Stílus: Reggae
Alapítva: 2006
Rajongók: 9 fő
Megtekintve: 11047
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Asiama Evelyn » Ének
Balog Péter "Croo" » Dobok
Hargitai "SkaPeti" Péter » Trombita, ének
Havasi Balázs » Basszusgitár
Ipacs Gergely » Gitár
Risko Roman » Harsona
Sélley Szabolcs » Alt szaxofon
Szilágyi László » Billentyűk
A zenekar szerkesztői: kingstoncruisers
Rajongók
karl boro MyAdmin naftaz skabudapest Teknokol
Hozzászólások
Janis Pub 2012. márc.. 21.  10:17 4
Sziasztok zenekarok! Ez a reg a Janis Pub nevében lett létrehozva. Egy Karaoke és Music Pub vagyunk a Kálvin téren Budapesten. Részletes infok www.janispub.hu oldalon találhatóak a pubról....
   
takácstibcsi 2008. dec.. 21.  07:55 3
sziasztok nagyon szép vasárnapott kivánok a zenekarnak
   
takácstibcsi 2008. nov.. 21.  15:44 2
Sziasztok nagyon szép és jo hétvégét kivánok a zenekarnak
   
takácstibcsi 2008. nov.. 16.  07:51 1
sziasztok nagyon szép hétvégét kivánok a zenekarnak
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky