3422 zenekar 12339 letölthető zene
en
Bemutatkozás
KARIKANI VAGYOK, NAGY ÁDÁM NÉVEN SZÜLETTEM 1991-BEN.
AZ ÉLETEMBEN TÖRTÉNTEK FOLYTÁN MÁR KICSI KOROMBAN IS VONZOTT A VERS/SZÖVEGÍRÁS
ÉS A ZENE.
MŰVÉSZETI ISKOLÁKBAN TANULTAM(OK) AHOL KI IS TUDTAM BONTKOZTATNI A KÉPESSÉGEIMET.

ELŐSZÖR CSAK SZÖVEGEKET ÍRTAM, ÉS 2001-BEN ELKEZTEM FELVENNI, RÖGZÍTENI IS AZOKAT.
TERMÉSZETESEN OLYAN SZINTEN AHOGYAN EGY 10 ÉVES SRÁCTÓL EZ ELVÁRHATÓ.
A KÖVETKEZŐ ÉVEKBEN, KOMOLYABBAN KEZDTEM FOGLALKOZNI A RAPPELÉSSEL.
AZ OKA AZ VOLT, HOGY NAGYON TETSZETT A DOLOG, JÓL ÉREZTEM MAGAM MIKOR EZZEL FOGLALKOZTAM ÉS KELLŐ BÍZTATÁST KAPTAM MINEK FOLYTÁN 2004- BEN ELHATÁRZTAM NEM HAGYOM FELEDÉSBE A DOLGOT.

2005-BEN MEGALAKULT AZ ELSŐ RAPBANDÁM
THE KAMAKAZ-NÉVVEL.
TAGOK: ISAAC, DUFFY, MURDA C, ÉS ÉN AKKORIBAN MÉG MARION / MARILUS NÉVVEL.

KÉSZÜLT PÁR JÓ FELVÉTEL TÖBBEK KÖZT A
HALLOTTAM VAGY A BANDITA.
KAPTUNK NÉHÁNY FELLÉPÉST ÉS ELISMERÉST AMELY FIATAL KORUNKHOZ MÉRTEN JÓL ESŐ VOLT SZÁMUNKRA.

A BANDA SAJNOS 2006 MÁJUSÁBAN ISAAC BALESETE ÉS EGYÉB OKOK MIATT FELOSZLOTT.
DUFFY KÜLFÖLDRE KÉNYSZERÜLT, MURDA TÖBBET AKART ÉS EZÁLTAL KAPCSOLATUNK ELLENSÉGESSÉ VÁLT.
ERRŐL SZÓL A KAPCS CÍMŰ SZÁM.
UTUNK ELVÁLT, MAGAM FOLYTATTAM TOVÁBB A RAPPELÉST.
KEVESEBB SIKERREL, MERT A DALOK FELVÉTELE ISAAC-NÉL TÖRTÉNT, ÉS AZ Ő HIÁNYÁBAN ÖSSZE KELLETT SZEDNEM A PÉNZT HOGY SAJÁT TALPAMRA TUDJAK ÁLLNI.

2006 SZEMTEMBERE KÖRÜL MEGISMERTEM HOLLACHECK-ET AKI SEGÍTETT A DOLGOK TECHNIKAI RÉSZÉBEN.
EZUTÁN RENGETEG FELVÉTELT KÉSZÍTETTÜNK KÖZÖSEN PL. A TENGERFRISS, NEM TUDTAM VAGY ÉPPEN A SÍRÁS A SÍRÁSBAN.

2007 KÖZEPÉN SIKERÜLT BERENDEZNEM EGY ÖNÁLLÓ, VÉGRE MINŐSÉGI STUDIOT, MELYBEN DOLGOZOM MAI NAPIG.
 
Albumok
Utoljára frissítve: 2008-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HIPHOP
Stílus: Odabaszós West side
Alapítva: 2004
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 3591
Város: Székesfehérvár
Szavazat: 0
Web:
Tagok:
A zenekar szerkesztői: Marion / Karikani
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky