3427 zenekar 12457 letölthető zene
Jackpot
Bemutatkozás
A zenekar 2007 februárjában alakult. Megalakulásunkat követően rövid időn belül koncertképesek voltunk. Ennek oka, hogy 3-an már korábban is együtt zenéltünk, így tulajdonképpen egyetlen tag cseréje történt meg, de új néven és új irányba indultunk el. Így lettünk a Jackpot zenekar. Eleinte csak a zenekartagok lakhelyéhez közel eső településeken, kis idő után már Budapesten és vidéken is játszottunk, majd 2007 őszén egy szlovákiai koncerttel nyugtázhattuk, hogy a befektetett energia nem volt hiábavaló. Ez után a zenekar felfele törekvése -saját hibánkon kívül- inkább egy helyben toporgás lett: Néhány tagcserét követően hosszú időn keresztül nem volt basszusgitárosunk, így 2008-ban szinte egyáltalán nem koncerteztük, de hogy ne teljen haszontalanul az idő, a próbák rendszerint folytak tovább. Közel 1 év keresgélés után végül is úgy határoztunk hogy elég volt a várakozásból, így Zoli az éneklés mellett átvette a basszusgitáros szerepét is. Így már minden készen állt arra, hogy a Jackpot 2009-től kezdve koncert hegyekkel örvendeztesse meg a Nagyérdeműt.
2011 a változás éve. Közös megegyezéssel távozott Pálca, és Batka a zenekarból.
Reméljük -Kedves Olvasó- valamelyik koncertünkön Veled is találkozhatunk majd.  
Albumok és Videók
Hírek

2008. augusztus 12. 1:11

Felvéve

Sziasztok!
Végre elkészült a várva várt demó cd!
Így a nyár végén még ahány helyre tudunk, benevezünk vele, de sajnos sok fesztiválról lemaradtuk idén, de minden bizonnyal jövőre ezeket is bepótoljuk. A hanganyagot letölthetitek a http://jackpot.uw.hu oldalon, valamint meghallgathatjátok itt... Tovább

Utoljára frissítve: 2011-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Rock
Alapítva: 2007
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 7368
Város: Budapest (csepel)
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Ami » Ének
Taki » Gitár, vokál
Széki » Dobok
Doki » Basszusgitár, vokál
A zenekar szerkesztői: jackpot
Rajongók
jackpot
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky