3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A zenekar 1996. nyarán alakult, a kezdeti felállás: Muntyán-bőgő/ének, Dusty-gitár/ének, Birka-dob. Már az elején elhatároztuk, hogy a punkzenén belül a durva, nyers vonalat szeretnénk nyomni. Kezdetben D.I.Y. koncerteket adtunk a kiskunhalasi Vízmű Klubban, elég sok vidéki zenekart meghívtunk. 1997-ben változott a felállás, mivel beszállt két új tag a zenekarba. Így a felállás a következőképpen módosult: Levi-ének, Métely-bőgő, Muntyán-gitár, Dusty-gitár, Birka-dob. A következő évben elkészült az első demó (Állítsátok meg!, 1998.), ami egy elég silány minőségű próbatermi felvétel volt, borzalmasan szar nótákkal és szövegekkel. Folytatódott a nótaírás, koncertezés, majd 1999 nyarán elkészült a második demó (Te sem vagy más), amelyet már a Denevér stúdióban vettünk fel és a minősége is elfogadható lett. Nem sokkal ezután belépett Csabi (ének) a zenekarba és így hat tagúra bővült a csapat. A zenekar közben folytatta a nótaírást és 2000 nyarán elkészítette harmadik anyagát (Vissza, ki az utcára!), ami az eddig legjobban sikerült és egyben a legagresszívebb anyag is lett, egy igazi hardcorepunk támadás. 2002 elején Csabi kilépett a zenekarból, mivel tanulmányaira akar koncentrálni és a szervezete teljesen kikészül minden koncert, illetve próba után. 2001 őszén Dusty helyére Jirzsi került, aki többek között a New Winds fanzine-t is készíti. A zenekar továbbra is működik, írja a számokat és fellép, ahol tud. 2002 nyarán készült el az első igazi stúdiólemez Téged akarnak címmel. Ezt már a legutóbbi felállással vettük fel és a Nemart Records-nál jelent meg. A zenekar tagjai működtetik a Ron Jeremy névre hallgató baknyúlgrind/pszichonoise formációt is.

 
Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Hardcore
Alapítva: 1996
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 7367
Város: Kiskunhalas
Szavazat: 0
Web:
Tagok:
A zenekar szerkesztői: levicrust
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky