3427 zenekar 12457 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A zenekar gyökerei egészen 2006 októberéig nyúlnak vissza, amikor a két alapító tag megvált régi bandájától, és valami egészen újszerű dologba készültek belevágni.

Barbi (ének) és Balázs (gitár) elhatározták, hogy egy minőségi pop-rock vagy inkább talán soft-rock együttest fognak alakítani, elképzelésük pedig hamar valósággá vált. Az internetre feladott hirdetéseknek köszönhetően először Hangya (basszgitár), egy héttel később Zotyó (gitár) végül 2-3 héttel később enzé (dob) is belépett a zenekarba.

A kezdeti nehézségek leküzdése után a tagok összeszoktak, és megkezdődhetett az igazi munka. Az eddig még csak feldolgozásokkal foglalkozó zenekar az alapítás után mintegy fél évvel nekilát első sajátnak nevezhető számát megírni, amit a folklór ihlet. A Kis kece lányom finoman rockosított változata végül nem készül el, mert a zenekar felkérést kap a Vörös Yukba.

Az első koncert a körülmények ellenére is jól sikerült, ezzel a zenekar új erőt kapott a további zenéléshez. Bár egy koncert összekovácsolja a közösséget, és motiválja a zenészeket, ennek ellenére a következő hónapok válságosan teltek el. Szakmai és személyes viták után a zenekar tagcsere mellett döntött.

Barbi 2007 augusztusában kilép a bandából, így a zenekar új frontember után kutat...
 
Hírek

2007. augusztus 23. 16:53

Frontembert keresünk!

Mint páran már tudjátok, a zenekar keresi új frontemberét. Várunk minden ambíciózus és tehetséges jelöltet, de előtte mindenképp olvasd el az alábbiakat! A jelentkezőknek a következő kritériumoknak kell megfelelnie: Legyen jó (képzett) hangja Tudjon azonosulni az együttes... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 2006
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 3005
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Keresztúry Balázs » Gitár
Németh Zoltán » Dob
Nógrádi Zoltán » Gitár
Tóth István Hangya » Basszusgitár
A zenekar szerkesztői: hapcimano
Rajongók
Hozzászólások
rockopera 2009. jan.. 18.  18:22 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy musicalhoz zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet,és persze minden más infót,ami érdekel Titeket a művel kapcsolatban.. cimem:...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky