Illuzio

A zenekar 2003-ban ült le, fák alá, asztal köré, ital mellé, megállapodtak, hogy legyenek, hogy legyen. Például koncert egy állóhajón, egy raktárban, kis büdösben, nagy hodályban, ponyva alatt, víz mellett, kisszobában, lábrázva, ábrándosan, mintha élnénk. Lett. Aztán még olyanokat is kigondoltak, hogy az örökkévalóságnak korongon lenni, az jó, letehető asztalra, mégis volt valami értelme, nemhiába, na! Volt. Ki családos, ki magánzó, ki éppen kár, ki éppen végre, változóan: jókedd, rosszkedv, próba előtt, közben, után, örömbánat, lemonda. Van. Mások szerint más, konkrétabban, értelmesen, nem akadozva:

Az Illuzionisták összetéveszthetetlen stílusa sanzonnak elektronikus, popnak retró, hígnak mondandós, töménynek light. Egy hanyatlásában is fenséges, letűntnek hitt, de bennünk rejlő világot keltenek életre. A zene fülbemászó, bódító, meglehetősen addiktív, elsősorban bölcsészlányok - felrázva, nem keverve - fogyaszthatják, karba tett kézzel éppúgy, mint ütemre járó lábbal.
(Maya2/pesti est)

Az Illuzio zenekar három éve működik ezen a néven, de a tagok lassan tíz éve zenélnek együtt. Mindez meg is látszik az együttes zseniálishoz közelítő produkcióján: elragadó ritmikai változatosság, hangszeres gazdagság és nagyon szellemes szövegek.
(A38 állóhajó)

Kordbársonynadrágos bölcsészlányoknak és völgybarátoknak megkerülhetetlen zenekar, laikusoknak közepesen ajánlott. Érdekességként elmondható, hogy a szövegeket olyan férfi jegyzi, akin látszik, hogy megbecsüli lelke ábrándjait.
(csáp géza/index)

Nekem amolyan idő és térugrás a mostba, tök érdekes, és szerethető világ ez a huszonegyedik századi melankólia és "kávéházi" posztmodern. vagymi...
(egy rajongó)