3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A GrimaszK zenekar 2004-ben alapítódott, majd 2005 őszén alakult ki a mostani felállás. 4 darab hódmezővásárhelyi illetőségű tagból álla, úgyismondhatnánk a klasszikus bítzenekar felállás, 2 gitár (István és Kosta), basszusgitár (Szabolcs) és dob (Imre). A két gitáros ráadásul még éneklős is, a szólóének nehéz terhe István vállát nyomja, míg a vokálozás Kostára hárul.
A műfaji besorolással már bajban van a közíró, alapvetőleg rockos-funkys a muzsika, sőt vannak jazzes elemek is, de egyes művelt zenekartagok indie-rock és funk-rock meghatározást voltak képesek megfogalmazni, tehát akkor a stílusról egyelőre ennyit....
A GrimaszK zenekar saját dalokat játszik, amelyek István szerzeményei mind szöveg, mind zene szempontjából, és nagyon jó dalok ;)
A zenekar Hódmezővásárhelyen, a Főiskola UV Klubjában próbál, eme tény a változó bérlők/tulajdonosok igen jó indulatát dicséri.
Terveink között fesztiválokon, tehetségkutatókon való bemutatkozások szerepelnek, valamint több helyről érkező felkéréseknek teszünk eleget, a demónk rögzítése megtörtént, meghallgatható a honlapunkon (http://www.grimaszk.hu), és itt a MyMusicon is, a mi egy nagyon jó hely, és nagy-nagy köszi, hogy bemutatkozhatunk.
A Zenekar egyébiránt egy naggyon jó társaság, jópofák vagyunk (és igen jófejek... :D)  
Albumok
Demo (2007)
Hírek

2008. december 16. 9:57

Koncert a Dóm téren!

2008. december 18-án, Szegeden, a Dóm téren, annak is a közepén a szalmabálaszínházban játszunk 19.30-kor. Mindenkit szeretettel várunk, előttünk az Active Coma játszik, szintén ugyanott. Tovább

Utoljára frissítve: 2009-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Funk-rock
Alapítva: 2004
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 6447
Város: Hódmezővásárhely
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Gera Imre » dobja
Juhász István (Pista, JuPi) » gitárja, s éneke
Varga Szabolcs (Szasza) » bazgitárja
Velcsev Dejanov Kosta » gitárja, s vokálja
A zenekar szerkesztői: grimaszk
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky