A zenekar 2004 nyár elején alakult, Molnár Balázs dobos és Vörös Péter basszusgitáros elképzelésére. Később ritmusgitárosként Molnár László, Balázs testvére is csatlakozott a csapathoz. Ezután Peti előző zenekarából énekest, majd ugyancsak ebből a zenekarból szólógitárost is találtak. Ebben a felállásban zajlottak a próbák, a zenekar akkor feldolgozásokat (Red Hot Chili Peppers, Metallica, Black Sabbath) játszott.
Később problémák adódtak az énekesi és szólógitárosi poszton, de ez 2005 elején megszűnt, amikor a zenekar tagja lett frontemberként Barta József és gitárosként Czene Gábor. Ez lett a csapat jelenlegi (és reméljük, végleges) felállása, ekkor született meg a Graveyard név is.
A zenekar eleinte feldolgozásokkal kezdte (Pokolgép, Ossian, Metallica, Akela, Moby Dick stb.), amikkel 2005 májustól elkezdett koncertezni. Az első két koncert után a banda elkezdte saját szerzemények írását. A dalszövegeket Józsi öccse, Barta Zsolt vállalta magára.
2005 júliusában került rögzítésre az első két saját dal házi körülmények között, majd ehhez társult 2006 februárjában egy harmadik felvétel, ugyancsak nem profi minőségben.
A zenekar szerencsére már jópár városban jutott fellépési lehetőséghez, többek között Budapest, Mezőberény, Tószeg, Törökszentmiklós, Szentes, Szalkszentmárton, Szolnok, Portelek, Dabas, Martfű, Mezőtúr, stb. és próbál is minél több helyre eljutni, szóval hajrá koncertszervezők!!!
2007. március közepétől kezdődik az első stúdiókörülmények között készülő demó felvétele. Ezzel kapcsolatban információk majd a honlapon lesznek találhatóak.
Bármilyen kérdésre szívesen válaszolunk! Kontakt a zenekar hivatalos oldalán!