3427 zenekar 12457 letölthető zene
Gloaming Kickoff Tour 2006 - Temesvár
Bemutatkozás

A zenekar 2000. őszén alakult. 2001-2003-ban intenzíven koncerteztünk. 2003. március. 15.-én részt vettünk az "Ugrás a Tavaszba Fesztivál"-on. 2004.-ben, első demónk felvétele után addigi énekesünk, Mátis Guido, távozott a zenekarból. Őt váltotta fel a jelenlegi énekesünk: Bokodi Bálint. 2004 októberében, a még csak pár hónapos felállással megnyertük a 'Határok-Nélkül Nezmetközi Pop-Rock Tehetségkutató"-t szekszárdon, és még azév decemberében rögzítettük első, Not The Same-címet viselő Ep-nket. A zenekar mindeközben folyamatosan koncertezett. 2005.-ben este 20h-s kezdéssel léptünk Fel a Sziget Fesztiválon, ahol elnyertük a "nap zenekara"-díjat. Még azév őszén felkérést kaptunk egy észt szervezettől válogatáslemezükön való szereplésre. 2005 novemberében rögzítettük második, Miracle-című Ep-nket. 2006 Márciusában, legjobb metal produkcióként, összesítettben 3.-helyen végeztünk a nagy múltú, tatabányai XI. Peron-tehetségkutatón. Jelenleg ismét stúdiómunkálatok folynak "Álmos a Világ"-című számunk klippjének-kapcsán, mely tavasz végére várhatóan el is készül. A zenekar tagjai ezenkívül segítettek megmintázni egy, a szerzői jogvédelemhez kötődő, oktatóanyag szereplőit is, így hamarosan képregényes formában, megrajzolva is láthattok bennünket.
A nyári fesztiválok közül Tokaj-Hegyalján már biztosan láthattok bennünket a Jim Beam-színpadon! További fesztiválokról még várjuk a visszajelzést.  
Albumok
Hírek

2008. április 7. 16:06

Alakulás

Elég régóta nem tartottuk karban az itteni oldalt. Aki még nem tudja, a zenekar túl a nyári koncertjein, egy intenzív őszi és téli/tavaszi turné során bejárta Magyarországot és külföldön is megfordult; 2007 márciusában azonban elért bennünket a tetszhalott állapot.

A zenekar tagjai az... Tovább

Utoljára frissítve: 2008-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Progressive Modern Metal
Alapítva: 2000
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 5022
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Balogh Dániel » Gitár
Bokodi Bálint » Ének / Hegedű
Kovács Dániel » Dob
Tóth Bertalan » Basszusgitár / Vokál
A zenekar szerkesztői: Gloaming
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky