3427 zenekar 12457 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
Az alábbiak annyiban változtak az utóbbi időben, hogy a lemezünk kijött Majmokbolygója címen, és mostmár a harmadik klippünk debütjét várjuk.
Galapagos

A Galapagos 1995 decemberében alakult egy kocsmai verekedést követően. Az időközben gitárossá érett Bodó László, és szintén gitárossá érett Martinkó Tamás szóváltására lettünk figyelmesek, amint éppen arról vitatkoznak, hogy ki tud gyorsabban "teppingelni". Egyik sem tudta meggyőzni igazáról a másikat ezért egymásnak ugrottak. A
következő pillanatban a kocsmába belépő Farkas Csabi kapott egy óriási kóbor pofont csak amolyan kedvcsinálás-képp (rögtön tudtuk, hogy kiváló basszusgitáros lesz belőle, és így is lett). Próbálta kifejezni nemtetszését, de a teppingeseket ez egy csöppet sem hatotta meg, ezért ő is beszállt a verekedésbe. Mi, közben a bárpultnál mulattuk az
időt Szekeres Petivel, és arról ábrándoztunk, hogy milyen jó lenne összehozni egy tökös kis zenekart. Ábrándozásunkat félbeszakította Martinkó Tamás gyönyörű box kombinációja (giga gyomor nyak gyomor
pöcs) kinek elszenvedője Birkás Geri volt. Véleményünk szerint Ő ennek hatására érezte úgy, hogy kitűnő perkása lesz a Galapagosnak. Közben egy célt tévesztett sörösüveg éppen leverte a poharunkat a bárpultról. Ez magában nem is lett volna probléma, ha a pohár üres, de pecchükre pont az utolsó korty volt benne, és aki szereti a fröccsöt, az
tudja, hogy ez milyen kellemetlen dolog. Hát nekünk sem kellett több... Egy kb. félórás verekedés után rogytunk össze így hatan, és gondoltuk, ha már így összehaverkodtunk folytassuk ezt a sportot azzal a feltétellel, hogy mostantól kezdve mindenki a saját hangszerét nyúzza.

Nem igyekeztünk soha kőbe vésni a saját zenei stílusunkat, ha mégis meg kellene határoznunk, akkor amolyan "popzenét" játszunk, ami nem áll ellen az egyéb műfajok csábításainak sem.

Birkás Gerinek és Szekeres Andrisnak köszönhetően tavasszal lehetőségünk nyílt elsőként letesztelni a Fantomas Stúdiót, ahol olyan szimpatikusak (és profik) voltak a körülmények, hogy rögtön csináltunk egy kislemezt "Magasan száll" címmel. Jelenleg is a Fantomas-ban dolgozunk a nagylemezen, ami várhatóan december közepén jelenik
meg. Nyáron elkészítettük első videoklipünket, amelyben többek között egy idióta kakadu basztat egy szerelmespárt, Hollywoodoo-Gergő megnyeri a lottó-ötöst, és persze mi is benne vagyunk, a GALAPAGOS.
 
Hírek

2005. január 7. 14:07

Klipp a Heal-re

Lóránt Demeter rendező és Böröcz András operatőr segítségével klippet forgatunk! Csekkold a TV-d! pagos Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock and Roll
Alapítva: 1995
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 6272
Város: Dunaújváros
Szavazat: 0
Web:
Tagok:
A zenekar szerkesztői: galapagos
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky