3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A banda története:
A banda úgy kezdett el alakulni, hogy Ricsi és Zoli egy koncert alkalmával találkoztak. Elkezdtek beszélgetni és szóba került az is hogy mi lenne ha alapítanának egy zenekart. Ekkor ez még csak egy kósza gondolat volt, mert egyik „tag” sem tudott játszani az aktuális hangszereken. Bár Ricsinek már meg volt a basszusgitárja, de nem volt még olyan tudása hozzá amivel egy zenekart lehetett volna alapítani. Zolinak pedig még hangszere sem volt. Ez kb. 2004 áprilisában volt. Aztán július környékén Zoli is megkapta a gitárját, a piros squier stratocoaster-t. Ekkor õ is elkezdett tanulgatni, és egy hónap mulva már úgy gondolták, hogy esedékes lenne egy próbát tartani. Dobosnak jelentkezett 3 ember is, de mire arra került a sor, hogy el kellene jönni próbára már egyik sem vállalta a feladatot, így Zoli egyik osztálytársát, Vitéz Gergõt kértük meg hogy jöjjön el a próbánkra, és doboljon nekünk. Õ szívesen elfogadta ezt a felkérést, de elõtte szólt hogy nem áll szándékában a zenekarhoz csatlakozni. Így csak ideiglenes megoldást találunk. Lényegében vele volt az elsõ próbánk, ami nem volt túl változatos, mert nem nagyon tudtunk semmit játszani, inkább ismerkedtünk a környezettel, az erõsítõkkel. Ekkor még Mi4N néven mûködtünk. A második próbára Ricsi szerzett egy újabb dobost Szele Balázs személyében. Õ már lényegében be is szállt a bandába, két próba erejéig. Sajnos vele nem nagyon mûködtek a dolgok, ezért ki kellett tennünk. Közben Zoli megismerkedett egy sráccal a suliban ahova jár, és megkérdezte, hogy lenne e kedve zenélni. Õ igent válaszolt, és mint énekes szállt be a bandába. De ekkor dobos még mindig nem volt. Ádám belépését követõen Zoli egy pár havertõl hallotta azt a hírt, hogy Tökölön van egy elég profi dobos. Ezt rögtön kihasználva fel is kereste, és õt is megkérdezte, hogy van e kedve zenekarban játszani.Õ volt Misi. Lehetett látni az arcán, hogy igen megfontolt, komoly srác, ezt válaszolta: „elmegyek a próbátokra, dobolok nektek, aztán majd meglátjuk”. Az ezt követõ szombaton tartotta a zenekar a próbáját, és az újdonsült dobosunk pontosan megjelent a próbán. Elõtte még Zoli és Ricsi elment húrt venni, út közben Ádám is csatlakozott, és a próbára menet arról beszélgettek, hogy milyen jó hogy van már fix énekesük , és fix dobosuk, erre Ricsi azt mondta: „ Igen és vagyunk fix mi”. Innen a mostani bandanév. Az „e” a végén az csak megegyezés kérdése volt. Innentõl kezdve van meg a Fix Me zenekar, ekkor még 1 gitárossal Zoli személyében. Aztán késõbb Ádám is kezdett gitárt hordani a próbákra és úgy tûnt, két gitárral jobban szól a dolog. Sok sok gyakorlás eredményeként elérkeztünk 2004. November 12-éhez, az elsõ koncertünk napjához. Ez a koncert a Vittula clubban volt, Budapesten. Ezen a koncerten még nem volt túl sok szám, de a banda kiegészítette a repertoárt egy-két feldolgozással, aztán a vége felé már egy karaoke show-ra hasonlított a buli, mert már a közönség is a színpadon énekelt. Ezt követõen január végén szállt be Balage az együttesbe, mint új énekes. A banda így édes ötösben élte hát tovább életét, csakhogy néhány hónappal késöbb, 2005. szeptemberében nézeteltéréseink akadtak Ádámmal, és így sajnálatos módon ugyan de megváltunk tőle. Ádám helyére nemsokkal késöbb, október elején Taki állt be, és ezzel el is érkeztünk mai napjainkhoz. Reméljük minél többőtökkel találkozunk majd Fix Me koncerteken a jövőben.

FIX ME  
Albumok
Hírek

2006. november 18. 20:52

DOBOS KERESTETIK

A fix me zenekar ugyan feloszlik, de a tagok nagyrésze megmarad, és terveink közt szerepel egy új bandát alapítani, de ehez SÜRGŐSEN dobosra lenne szükségünk. Lehetőleg ne legyél kezdő és nem hátrány ha van dobfelszerelésed. Nemtől függetlenül várom a jelentkezéseket a... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 2004
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 5209
Város: Tököl és tájéka
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Faigl Zoltán » gitár
György Mihály » Dobok
Kránicz Balázs » Ének
Major Richárd » Basszusgitár
Takács Tibor » Szólógitár
A zenekar szerkesztői: Fix Me
Rajongók
Hozzászólások
rockopera 2009. márc.. 26.  18:01 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy rockoperához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet,és persze minden más infót,ami érdekel Titeket a művel kapcsolatban.. email...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky