3427 zenekar 12457 letölthető zene

Fira Heffner - Beatz4Sale! eladó alap zenék!

Fira Heffner
Bemutatkozás
FIRA aki jelenleg inkább néz ki behajtó embernek mint "beat maker"-nek, 1992 tájékán kezdett szorosabb kötelékbe kerülni a rap müfajjal. Ekkor még csak music television-on látott RAP zenéket hallgatta, de teljesen beleszeretett ebbe a stílusba, mert amit látott a klippekben, azzal teljes mértékben azonosulni tudott. Ekkor kapott egy nagyon rossz minöségü mega sound kazettát, amit állandóan hallgatott, nagy befolyással volt rá.

Kispesten nött fel, ahol mindig is "bandázott" tehát nem volt számára ismeretlen a klippekben látott világ, mégha ez azért kicsit mégis más volt. Állandóan lent lógott a téren a haverokkal, akik szintén úgy voltak ezzel a rap dologgal mint Ö.. A Juice (hosszúlé) cimü film nagy hatást tett rá, ekkor kezdett el rappelgeni 1994-ben, bár ekkor még úgy hogy egyik kazettás magnón szólt a zene, a másik pedig rögzitette a rappel együtt.

1996-ban kezdett ugymond komolyabban szövegeket írni, és ekkor ismerkedett meg Pain-el is, akivel közösen rappelgettek, szövegeket írogattak, na és persze keményen beleélték maguk a gettó szerepbe, mert FIRA ekkor egy 40 tagu "kamu gettó" rap bandának volt a feje. (A.S.C.) Ezidötájt kapott egy haverjától egy "játék szintit" amin elkezdett pötyögni, zongorázgatni tanult, és megpróbálta utánozni a kedvenc elöadói zenéinek a dallamait. 1999-ben beköltözött a nyolc ker.-be, és ekkor megszakadt a kapcsolat a régi haverokkal, és szinte mindenkivel. Megvette elsö számítógépét, amihez C.J.-töl kapott FastTracker2 nevü zeneszerkeztö programot, és ezzel próbálkozott zenét írni. Több évi gyakorlás után át tért a fruity loops nevü programra 2002 tájékán. Eközben a rappelés mondhatjuk feledésbe merült nála... 2004-ben kezdett el foglalkozni komolyabban a Sonar, és Reason nevü programmal.

2006-ban megismerkedett Subával, és úgy döntöttek hogy megalakítják a Playaz Only "közösséget" aminek a célja az hogy a lazulósabb zenéket kedvelö rappereket egy kupacba gyüjtse. Id..közben csatlakoztak grafikusok, szép modell lányok is eme kezdeményhez. 2007, napjaink: FIRA minden nap kb egy beat-et összerak. Nagyon ritka hogy oda adja valakinek öket, általában a "playa" albumokra gyüjti öket, hogy a tagoknak legyen mire rappelni szükség esetén...  
Albumok
Utoljára frissítve: 2009-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HIPHOP
Stílus: hiphop rap
Alapítva: 2008
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 6583
Város: Budapest, VIII
Szavazat: 0
Web:
Tagok:
A zenekar szerkesztői: FIRA
Rajongók
Hozzászólások
RepperekArénája 2008. dec.. 13.  10:27 2
[link]
   
niki87 2008. máj.. 17.  18:05 1
nyomassad apafej:D
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky