3427 zenekar 12457 letölthető zene

Egyhúronpendülők

Solymár 2013. 05. 17.
Bemutatkozás
A zenekar tulajdonképpen öreg hülyegyerekek otthoni baromkodásának indult, az egész arról szólt, hogy hárman (Laci, Imre és Ákos) munka után otthon elgitározgattunk. Aztán egyszer csak elkezdtek hívogatni különböző helyekre, bulikba, kocsmákba, még egy felolvasóestre is eljutottunk. Egy kocsmában hallott meg minket Sanyi, és annyira elborzasztottuk, hogy csatlakozott hozzánk :-)
Sokfélét játszunk, ami akusztikus gitárokon eljátszható. Ennek előnye, hogy olyan helyeken is tudunk játszani, ahol kis hangerő kell. Műsorunk 3-4 órás, szerepel benne többek között Eric Clapton, Creedence Clearwater Revival, Rolling Stones, Dubliners, Hobó, Bill, Takáts Tamás, Bojtorján, régi Omega, LGT, P. Mobil, stb.
Főleg Budapest környékén játszunk, de néha messzebbre is elmerészkedünk, így voltunk már, többek között Párkányban, Balatonfüreden, Tatán, Szarvason, stb. Két alkalommal sikerült a Szigetre is eljutnunk. Szintén a felállásból adódó előny, hogy olcsón szállítható a zenekar.
Mostanában Imre a munkájából adódóan sajnos csak ritkán tud velünk jönni, viszont két újabb taggal bővültünk Király Pali és Dóra Feri személyében.
 
Hírek

2007. június 8. 10:09

A mai koncert a Geronimóban holnapra halasztva!!!

Sziasztok, A mai napra (június 8) Geronimóba meghírdetett koncertünket (a Geronimo kérésére)holnap (június 9) tartjuk meg. Mindenkit szeretettel várunk. Egyhúronpendülők Tovább

Utoljára frissítve: 2017-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: TÖBBI
Stílus: Blues
Alapítva: 2001
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 10396
Város: Budapest
Szavazat: 0
Tagok: Almár Ákos » gitár
Angyal László » gitár, ének
Bucsics Sándor » gitár, ének
Király Pál » gitár, basszusgitár
Pátrovics Imre » ének, gitár, ütőhangszerek
Dóra Ferenc » basszusgitár, gitár
A zenekar szerkesztői: egyhuronpendulok
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky