3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
Imre Lászlónak hívnak, Zalaegerszegen lakom. 1984 aug. 26-án születtem, tanulmányaimat a Landorhegyi Általános Iskolában, majd a Munkácsy Mihály Ipari Szakközépiskolában folytattam. Utóbbi iskolában híradástechnikai műszerész szakon érettségiztem, utána még egy évet jártam ugyanoda villamosmérnök-asszisztens szakra. 2004 szeptemberétől a Budapesti Műszaki Egyetemen tanulok a Villamosmérnöki és Informatikai karon. Fiatal korom óta érdekel az elektronika és a zene, már hetedik osztályos koromban bulit szerveztem. Aztán egyre jobban nőttek az igényeim, jelentős fellendülés a középiskolai éveim alatt történt. Megismerdkedtem Andrew-al, akivel elkeztük közösen építeni és fejleszteni felszerelésünket. Elősször csak kisebb bulikban zenéltünk, főleg születés- illetve névnapokon, valamint iskolai rendezvényeken. Sokáig egyhelyben toporogtunk, csak a pénzt költöttük a semmiért. Andrew ezt megunta, abbahagyta, így egyedül maradtam. Mivel elég ambíciózus típus vagyok, kiállok céljaim eléréséért, így én tovább folytattam ezt a nem kis kitartást igénylő hobbyt. Andrew-tól megvettem a felszerelése nagy részét, és továbbra is fejlesztettem, saját pénzből, illetve a néhány kisebb party után kapott összegből. Úgy érzem azóta kezdek igazán ráérezni a zenére és a szakmára, mióta 2003 szeptemberében vettem egy professzionális dupla CD játszót. Természetesen a technikai háttér fejlesztése folyamatos, hiszen muszáj lépést tartani a korral. Zenei stílusom (2004): kedvelem a club/dance/house zenét, nagyon szeretem a táncolható, ütemes zenéket illetve a technot. Elég vegyes stílusom van, mostanában egyre inkább kedvelem a Techno műfajt. Célom, hogy minden buli lehetőségeimhez és tudásomhoz mérten a lehető legjobb hangulatban teljen el, értve ezt a zenére, fényekre, emberekre. Az általam játszott zene az előbbiek alapján igen sokrétű, szóval bőven lehet válogatni, minimális mennyiségű azon kérések száma, amit nem tudok teljesíteni. A zenei anyagomat folyamatosan frissítem. Zenélni nem egyedül szoktam menni (kivétel a kisebb házibulik), hogy folyamatosan tudjuk biztosítani az igényeknek megfelelő zenét. Leggyakoribb segítőtársaim a Dragon DJ Team tagjai. Szívesen vállalok csaknem bármilyen bulit, ha ajánlatot szeretnél kérni, akkor írj a fórumba, vagy írj emailt (ez utóbbi szimpatikusabb), esetleg hívhatsz telefonon vagy megkereshetsz személyesen is. Lehet az házibuli, iskolai rendezvény, nyílt party, egy biztos: ha a feltételek adottak, lehet rám számítani. Mindig az igényeknek megfelelő mennyiségű hang- és fénytechnikával jelenek meg, ezt előzetesen kell fixálni, személyre szabottan. Bármilyen kérdéssel fordulj hozzám bizalommal. A 2005-ös évre nagyon sokat tervezek a csapattal. Mivel a vezető én vagyok, nagyon meg kell gondolni mit is mer az ember elvállalni, mit nem, és amit csinál azt hogyan tegye a legjobban. Tanulmányaim mellett egyre kevesebb idő jut a Zalaegerszegi ügyekre, engem egyre inkább a Budapesti DJ karrier mozgat. Persze a Team "itthon" ugyanúgy élni fog. (2005): A tantervemben idén az a változás állt be, hogy egy évet itthon tartózkodom Zalaegerszegen.  
Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: TÖBBI
Stílus: Disk-jockey (DJ)
Alapítva: 1984
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 4417
Város: Zalaegerszeg
Szavazat: 0
Web:
Tagok:
A zenekar szerkesztői: djtacee
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky