3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
alapértelmezett kép
Introduction
2003 tavaszán kezdődött minden, Marci és Sinkó eldöntötte, hogy zenekart alapítanak. Kezdetekben főleg punkos dolgok jöttek, pl.: PICSA: Szokatlan a helyzet, majd az első saját szám a Pokémon!
Persze tagok is folyamatosan változtak. Először Laza Bálint csatlakozott mellénk gitáron majd Lec! aki a basszusgitár posztját töltötte be. Ekkor még ’Kelyó’ néven tevékenykedtünk. Ebben a felállásban adtuk első koncertünket is, ugyanaz év őszén.
Sajnos különböző problémák miatt Bálint elhagyta a zenekart s helyette Kerszetúri Bernadett került be, de Ő sem maradt meg sokáig náluk. Ekkor hármasban folytattuk-, mint Looney Tunes-, de a jobb hangzás érdekében mégiscsak bekerült egy újabb gitáros Sereg László személyében. Közben folytak a koncertek az ekkor feléledő monori rockélet keretien belül.

Azonban az utóbbi időben nagy változások mentek végbe a zenekar háza táján. Igényünk lett valami modern és zeneileg fejlettebb stílus kialakítására és ezért a punk vonallal szakítva a stílus ’Melody core’-rá változott. A srácokkal nagy elhatározásra jutottunk: felhagyva összes régi számunkkal, teljesen újakat írtunk, már az új stílus jegyében. Ennek érdekében került be a zenekarba 2005 nyarán Kerti Zsolt, aki az ének poszton segíti a munkát. Ekkor történt, hogy Marcival sajnos elváltak útjaink, főként a hozzáállás miatt. Így most négyesben vagyunk, és próbálunk előrébb jutni.  
Blog d'artiste

2005. szeptember 17. 23:57

ROCKVIHAR FEJLŐDÉS!

A K.E elkezdte további munkáit! A Rockviharos bandák folytatják koncertjeiket egyre több helyre az országba és messzebre jutnak majd a közeljövőben! Reméljük az ország minnél távolabbi pontjához is eljut a "vihar" :) és egyre többeket fog "magához csábitani" Monoron készül az eggyesület... Continuer

Dernier fois actualisé en: Concert dates
Il n'y a pas de concert date disponible!
Profil d'artiste
Type: zenekari oldal
Genre: HEAVY
Style: Hardcore
Fondé en: 2003
Fans: 0 person
Visité: 4604
Ville: Monor
Votes: 0
Web:
Membres: Flames - Kerti Zsolt » Lead Vocals
Lacus - Sereg László » Guitar
Lec! - Kerecsen László » Bass, Vocals
Sinkó - Sinkovicz László » Drums
A zenekar szerkesztői: Leci
Favorited
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky