3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A zenekar története 1999 májusáig nyúlik vissza. Akkor alakultunk Afterlife néven. Eleinte feldolgozás nótákat játszottunk széles repertoárban: a Faith No More -tól a Metallicán át a Sepulturá -ig. Telt múlt az idő és elkezdtünk komolyan foglalkozni saját szerzemények írásával, és közben koncerteztünk erre -arra, azonban eben a formációban nem sikerült demo anyagot elkészíteni, bár volt rá próbálkozás; sajnos ez valami miatt mindig meghiúsult.
A zenekar történetében akkor állt be változás, amikor Mile Henrik érkezett meg a ritmus gitárosi posztra valamikor 2000 -ben. Ez a történés teljesen átalakította a zenekart és a zenét is természetesen. Több helyet kaptak a magasabb fekvésű dallamok is és teltebb lett a hangzás, valamint a közös gondolkozásunk formálja a zenekar dallamvilágát. Még ebben az évben megtörtén az első tagcsere a zenekarban. A kilépő Balogh András helyét Kiss Gábor foglalta el, aki szintén különös színfolt a zenekar palettáján egyéni stílusával és témáival.
A zenekar nevét meg kellett változtatnunk, mert az Afterlife már foglalt volt, így lettünk: DECADENCE.
A 2003 -as év szintén változásokat hozott. Míg az eleje jót ígért, az augusztus már a problémákat hozta a zenekar életében. Énekesünk Vass Imre a kilépést fontolgatta, még a Dúvad rock fesztiválon vele léptünk föl augusztus végén, ám mint kiderült, ez volt az utolsó alkalom, amikor ő állt a mikrofon mögött. Tehát új énekes után kellett néznünk!! A dolog nem is váratott magára sokat, mivel megismerkedtünk Ráczkevi Imrével egy szombat esti mulatozás alkalmával.Ő énekelte leghangosabban az Iron Maiden nótákat túlkiabálva a zenegépet. Bár eleinte furcsa volt tiszta dallamos, néhol rekedtes éneke az előző károgós hörgős énekéhez képest, de határozott tetszést váltott ki orgánuma a zenekarból. Ráci októberben csatlakozott hozzánk és már márciusban megtartottuk vele első koncertünket nem kis sikerrel. Azóta folyamatosan koncertezünk és augusztusban hozzá kezdtünk az első demo anyagunk felvételéhez Horváth Misi (Mike -Vale of Tears) segítségével, amit október 16 -ra befejeztünk.
Augusztus 14 -én Kiss Gabi megnősült és elköltözött Karcagról.
Valamint szeptemberben csatlakozott a zenekarhoz Vasas Edit, mint billentyűs.
A zenekar életében beállt legfrissebb fejlemény, hogy közös megegyezéssel kiszállt Kiss Gabi a zenekarból, magánéleti okok miatt. A helyére egy régi jókoma érkezett Sóos Kalmi személyében.
Áprilisban közös megegyezéssel kiszállt a zenekarból Mile Henrik ritmusgitáros. Helyére egy igazi metál és pizza rajongó jókoma érkezett Gaál Gábriel személyében. A gyors betanulás után volt már vele is egy pár koncertünk.(Püspökladány, Bp Wig-Wam, Marco Polo).
Nos az ősz folyamán volt egy pár koncertünk.(Tiszaörs,Karcag,Szolnok), valamint egy fiatal rajongóval bővült a zenekar: Megszületett a basszusgitárosunk(Kalmi) kislánya. (Gratulálunk, és jóegészséget kivánunk nekik!).
2006.02.11-én megjelnt a When angels fall című EP lemzünk, amely 7 dalt tartalmaz.Rendelhető a zenekar honlapján 1200 Ft+pk. áron.
Nos a tavasz nem úgy jött össze, mint terveztük, de így sem volt rossz. A nyár pedig még jobb volt, egy dolgot leszámítva: Kálmán kiszállt a zenekarból, de a helyére egy zseniális Megadeth és Motörhead rajongó jaukoma érkezett Császár "Killing" Ii személyében. Volt egy rádiósinterjúnk, sőt az egyik dalunkat is remixelték. És még sok árdekes dolog található a honlapon.
Most az új nótákat írjuk. És készülünk a jövő évi lemezfelvételre.
2006.12.12  
Hírek

2006. június 27. 8:56

A DECEDENCE zenekar nyári koncertjei

METAL mindenkinek!!!! Elég mozgalmas nyara lesz a zenekarnak. Miközben az új album nótáit írjuk folyamatosan, ekközben jónéhány koncert is összejött. A változás nagy a tavalyi nyárhoz képest: sikerül elcsípnünk két fesztivált is (Nightbreed, Mágor Feszt), és az Alhana táborból is csak az... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Metal
Alapítva: 1999
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 5812
Város: Karcag
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Császár Imre » basszusgitár
Gaál Gábriel » ritmusgitár
Harsányi Gábor » szólógitár, vokál
Kocsis Krisztián » dobok
Ráczkevi Imre » ének
Vasas Edit » billentyű
A zenekar szerkesztői: decadence
Rajongók
Hozzászólások
rockopera 2009. márc.. 20.  11:57 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy metaloperához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet,és persze minden más infót,ami érdekel Titeket a művel kapcsolatban.. email...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky