3422 zenekar 12339 letölthető zene

Damned Glory

alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A DAMNED GLORY története

A kezdetek:
A zenekar BLACK& néven alakult 1997 márciusában Székesfehérváron. Alapító tagjai: Nyikos Gábor gitáros, Menyhárt Mihály basszusgitáros és Tuzok Zoltán dobos, majd később énekes. Az első időszakban a csapat hazai Rock előadóktól játszott feldolgozásokat, szinte válogatás nélkül, valamint meghatározott zenei irányvonal nélkül.
1997 szeptemberében Völgyesi Gyula gitáros, majd októberben Hajnáczki Sándor dobos csatlakozott a zenekarhoz itt kezdett el körvonalazódni egy fix zenei stílus, röviden a HEAVY METAL!
Megszülettek az első saját dalok, az „Induljunk el!”, a „Tépj szét minden láncot” (ekkor még mindkettő más szöveggel) valamint az „Áldozat” című dal. Az első fellépésre 1997. December 6.-án került sor Várpalotán az ALAGSOR nevű rock kocsmában telt ház mellett… jó kezdés!
Néhány további fellépés mellett az ezt követő időszak próba hegyekkel, új dalok írásával és kényszerű tagcserékkel telt. 1998 nyarán az énekesi feladatot Pintér Zoltán vette át (akit nem sokkal később az RTL klubon futó Való Világ show-ból, OKI néven ismert meg az ország). A közös munka viszont nem volt hosszú távú. 1999-ben kényszerű okok miatt OKI hazaköltözött Mezőtúrra, ezután pedig az alapító tag Nyiki vált meg a csapattól.
2000 januárjától Szolga S. Mátyás lett a másik gitáros négy hónapon át, majd távozásával lezárult a zenekar első, nem túl könnyű korszaka.
A születés:
A második korszak 2000 májusával vette kezdetét, megszületett a DAMNED GLORY!
Újult erővel, új névvel két új taggal. (Az új nevet egyébként a dobos Sanyi adta a csapatnak.). A két új tag pedig Matola István gitáros, és Udvari Péter (Dunaújváros) énekes. Damned Glory néven az első fellépésre 2000. október 20.-án került sor Dunaújvárosban, a volt Juharos sörözőben. A szett főleg saját dalokból állt megfűszerezve néhány klasszikus (Maiden) feldolgozással. A siker nem maradt el, a bemutatkozás jól sikerült! A zenei arculat egyre kiforrottabbá vált, a stílus már egyértelműen a ’80-as évek britt Heavy Metal-jának jegyeit hordozta, megcélozva az IRON MAIDEN ikergitáros zenei világát. A folytatás viszont egy újabb tagcserét hozott a gitáros poszton István helyét Lány Tibor, azaz IGOR (Dunaújváros) vette át, és így megalakult a csapat egyik legerősebb felállása, fellépések szempontjából is aktív időszak vette kezdetét.
A rockzenei élet terén mozgalmas Dunaújvárosban szép számú hívet szerzett magának a Glory, így további fellépések zöme is erre a térségre orientálódott. A 2000-es ELSŐ FÉMKARÁCSONY fesztiválon (kitalálója Udvari Péter) 7 másik zenekar társaságában, már a DAMNED GLORY az est főzenekara. Beindult a gépezet!
2001 márciusában került sor az első DEMO felvételére. A helyszín a KÉK CITROM stúdió Székesfehérváron, ami mellesleg a csapat próbahelyéül is szolgált. Schmidt Gábor stúdióvezető vezényletével került rögzítésre a hat számos anyag. A DEMO címe: Átkozott Dicsőség. Az egész lemez letölthető a „Zsákmány” menüpont alatt.
Közvetlenül a DEMO befejezése után a csapat az ELEVEN HOLD élőzenekaraként kapott egy fellépési lehetőséget.
Még ugyanebben a hónapban elindult a csapat, egy amatőr zenekaroknak kiírt tehetségkutatón, Székesfehérváron, ahol sikerült elérni az első helyezést, az ÁLDOZAT c. dallal. Néhány héttel később a dunaújvárosi rádió is leadta a dalt. Aztán pedig fellépés követ fellépést, baráti zenekarok társaságában, egészen nyárig. Augusztusban aztán jött a hidegzuhany, Péter Budapestre költözött és így nem tudta vállalni a próbákat, és emiatt Igor sem tudott már feljárni Székesfehérvárra, próbálni, így ők ketten távoztak a csapatból. (Pár hónappal később Péter visszaköltözött Dunaújvárosba és Igorral ketten megalapították a RAGADOZÓK zenekart). Az elvállás békés volt de fájdalmas.
Ezzel a momentummal lezárult a zenekar második korszaka, de az élet nem áll meg új tagokat kellett keresni a folytatáshoz.
Újult erővel:
A megfelelő énekest szinte azonnal sikerült megtalálni Czimmer Balázs személyében 2001 szeptemberében. Egy jó gitárosra rálelni viszont nem volt ennyire egyszerű, akadt egy-két sikertelen próbálkozás, nem éppen megfelelő gitárosokkal. Mindeközben a GLORY zenei világa erőteljes fejlődésen ment át, egyre erősebb dalok születtek menetközben „csonka” felállással is. A dalszerkezetek monumentálisabbak, lettek, és a dalszövegek is túlnőttek a sablonos szózatok gyakran üres világán. Az új gitárost pedig Tóth Dávid személyében találtatott meg 2002 márciusában. Egy nagyon tehetséges fiatal gitárossal erősödött meg a csapat (Dávid két évvel később megnyerte az Oroszlánbarlang által kiírt országos, 26 év alatti gitáros versenyt).
Az ismét teljes létszámú DAMNED GLORY. 2002. Április. 21.-én mutatkozott be az új felállással Veszprémben a VEZEN Fesztiválon. A fogadtatás és a kritikák ezúttal is nagyon pozitívak, erős felállást sikerült összehozni a folytatáshoz. Ismét fellépések sorozata következett sikerekben gazdagon, de az idő előrehaladtával mégis lassan elkezdtek mutatkozni a zenei egyet nem értés jelei a csapaton belül.
Eközben egy fontos fellépésre került sor a zenekar életében, hiszen 2002 decemberében (a volt énekes Péter segítségével) a POKOLGÉP előzenekaraként léphetett színpadra a GLORY a RAGADOZÓK társaságában a dunaújvárosi MOVIE-ban. A csapaton belüli zenei nézeteltérések közben tovább erősödtek, ami rövidtávon oda vezetett, hogy Dávid, Misi, és Sanyi részvételével egy új csapat kezdte működését a Glory mellett, hogy megvalósíthassák modernebb zenei elképzeléseiket.
2003 februárjában érkezik el a csapat történetének legjelentősebb fellépése, szintén a POKOLGÉP előzenekaraként, ezúttal hazai pályán a székesfehérvári BAHNHOFF-ban. Teltház előtt. A kritikák a vártnál sokkal jobbak, a zenekar belső konfliktusai ellenére is.
A közönség reakciói egyértelműen mutatják, hogy ez a zenei stílus a továbbiakban is a járandó út a GLORY számára, és hogy van létjogosultsága a ’80-as évekbeli Fémzenének napjainkban is!
A csapatban viszont nem mindenki vélekedik így, ami aztán a fellépések számának csökkenéséhez vezet a továbbiakban.
Por és árnyék:
A felállás utolsó fellépésére 2003 augusztusában került sor Pátkán, a Pátkai napok keretében, és ez egyben a gitáros Dávid hattyúdala is. Az elkövetkező időszak már csak megritkult számú próbákat hoz, valamint a fellépések teljes elmaradását.
A GLORY szekere 2004-ben már csak döcög, a zenekar már csak árnyéka régi önmagának. Egy új gitáros, Virág Barnabás csatarendbe állítása még megcsillantja a reményt, de aztán ez is gyorsan elhal, a végig élt problémák utóhatásaként.
2005. január 19.-én közös megegyezéssel a zenekar meghatározatlan időre befejezi a további működését. A harmadik korszak sajnálatos úton fejeződött be. Az utána következő hosszú pihenő időszakban kétséges volt, hogy lesz-e még egyáltalán valaha DAMNED GLORY, de az idő eldöntötte a kérdést. A régi tagok jó része az idők folyamán más zenekarokhoz kötelezték el magukat ugyan, de mégis bevallva vagy bevallatlan a GLORY zenéje nélkül üresség tátong a lelkeinkben amit másfajta zenékkel nem lehet teljes egészében kárpótolni.
Az újjászületés:
Most 2007 elejét írjuk, és örömmel tudatom hogy a DAMNED GLORY hamvaiból mint egy főnixmadár, újra él! Elindultak a próbák, és reményeink szerint hamarosan koncerteken találkozhatsz velünk.
 
Albumok
Demo 2001 (2001)
Hírek

2007. március 6. 16:46

Stúdióban a GLORY!

Örömmel értesítek minden barátunkat, hogy Március 11.-én stúdióba vonolunk, és folyamatos minkával az év végére egy HEAVY METAL GLORY-t teszünk le az asztalra!!! A dalok angol nyelven is! rögzitésre kerülnek köszönet érte Csépányi Viktornak!!! Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Metal
Alapítva: 1997
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 3902
Város: Székesfehérvár
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Hajnáczki Sándor » dob
Menyhárt Mihály » basszgitár
Udvari Péter » ének
Virág Barnabás » gitár
Völgyesi Gyula » gitár
A zenekar szerkesztői: damnedglory
Rajongók
Hozzászólások
rockopera 2009. jan.. 24.  17:02 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy metal operához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet, és válaszolok a művel kapcsolatos kérdéseitekre./valamint keresek még zeneszerzőt két...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky