3427 zenekar 12457 letölthető zene

Csákvári László

Laca
Bemutatkozás
Csákvári László - énekes,gitáros,szövegíró,zeneszerző

Született: 1971.06.11. Budapest

1986-tól dobosként tűnt fel több zenekarban, ezek közül az utolsó, ahol a bőröket püfölte, a Waterloo zenekar volt 1991-ben.

1991 és 1997 között már, mint énekes és egyben frontember jelent meg jó néhány zenekarral a háta mögött a világot jelentő deszkákon. Mindegyik röpke állomás volt csupán, legjelentősebb közülük talán a Doors emlékzenekar és a Trems volt.

1998-ban alapította első saját zenekarát STATION néven. A U2 orientált zenekar mindenféle értelemben mérföldkő volt pályáján, hiszen Bono énekes példaképként is, de pozitív emberi mintaként is tökéletes útmutatás lehetett az örökké lázadó Csákvári Laca számára.

Koncertélményekben gazdag évek következtek. A STATION U2 estjein vendégek voltak többek között Benkő László, Rúzsa Magdi, Roy és Ádám, Schmidt Vera, Papp Szabi.

Erre az időszakra tehető örök élmény, hogy 2004-ben Dublinban a U2 tagjaival együtt dorbézolt.

Laca saját szerzeményei Station név alatt nem jelenhettek meg, a banda pedig 2007-ben feladta a reménytelennek tűnő küzdelmet, hogy saját útra lépjen.

Akit azonban egyszer a színpad füstje megcsapott, az nem szabadulhat.

A 2008-ban megalakult ROOM SERVICE énekese lett és ez a banda alig két esztendő alatt Európa egyik legkiválóbb Bryan Adams tribute zenekarává nőtte ki magát.

Egy ideig tagja volt a KORNÉLKÜL zenekarnak is, majd 2010-ben az újra feltámadt STATION énekese lett.

2009-ben Németh „Nyiba” Sándor felkérésére a Karate Világbajnokság dalát énekelte angolul és magyarul.

Ugyanebben az évben, 2009-ben lett a Kalapács és az Akusztika tagja régi zenésztársával, Závoti Zoltánnal együtt.

Legnagyobb kedvencei, a teljesség igénye nélkül: U2, Bryan Adams, Sting, Frank Sinatra, A-Ha, Yes, Coldplay, ELP, Pink Floyd.
Életrajz
Zenélgetek: ROOM SERVICE-Bryan Adams tribute zenekar
Storm zenekar
Kalapács és az Akusztika zenekar
Kornélkül zenekar / ex-band /
STATION zenekar
JOYRIDE - ROXETTE tribute band / ex-band /
 
Utoljára frissítve: 2012-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Dallamos rock
Alapítva: 1998
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 4072
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok:
A zenekar szerkesztői: Laca
Rajongók
Laca
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky