AZOKON A NAPOKON

Amikor meghallottam először az Azokon a Napokon-t

Pontosan emlékszem, mert beégett.
A művészettörténet alapvető problémája, hogy minél több benne a mű, annál kevesebb benne a műélvezet. Hosszú kritikai pályafutásom alatt majdnem elég volt a számoláshoz a két kezem, hogy a valódi mű-élmény-katarzis háromszögében mikor tisztult meg a lelkem. Az egyik ritka, s a műfaj miatt szokatlan katarzis volt számomra, amikor egy rock koncerten először hallottam az Azokon a Napokon-t. Mindez a Budakeszi Művelődési házban történt, akkor úgy éreztem, húsz-harminc évvel ezelőtt, annyira tiszta volt a koncert érzelmi világa. Pedig 2004 volt, s minden kopott. Szívesen figyelem, inkább messziről, a rajongók mögül a zenei formációkat, de itt ez a csapat azonnal behúzott, amit hangszertudásukon túl, ami könnyűvé teszi stílusukat bármely műfajban, a zenei lélek működését érezhettem, figyelhettem meg. Ami oly ritka, mint az a bizonyos mű és élmény, amivel kezdtem.
A formáció érdekes keveréke a személyiségeknek, így zenei intelligenciájuk eljut a karikírozásig, improvizációs csúcspontokig, tud himnikus és funky lenni egyszerre, progresszív rock tánczenei alapokon, fuzios jazz, Shakespeasre-rel válaszolva: amit akartok, hiszen a zenei gondolkodás oly mértékben tágult ki, hogy másként nem is remélhető autentikus hangzás. Érdekes, hogy a műfajok kirojtosodása képes teljesen egyedi hangzást létrehozni az Azokon a Napokon-ban. A piac közömbösségét jelenti, hogy nem innovatív, s nem keresi a hasonló, rajongók által visszaigazolt hangzást.
Az élményt leellenőriztem, visszamentem, s újra megszületett bennem a zene élő tudata, ami érzelmi és dinamikai folyamatok. Emiatt szeretném, ha az Azokon a Napokon eljutna addig a nagyszínpadig, amin ennyi tehetséggel érdemes játszaniuk. Ehhez persze, rizikó kell, amit csökkent az, ha valaki élőben hallja őket. Az erő és a hatás velük van. Furcsa, hogy miért, és honnan, de valami maradjon titok is.

Bakács Tibor Settenkedő
2006.