3427 zenekar 12457 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
Az APOKRIF zenekar története:

Az Apokrif szó eredeti jelentése: törvényen kívüli, hamis, el nem fogadott, tiltott könyv. 1997. április 11-én szűnt meg a magyar “gothikus rock” egyik legjelentősebb zenekara, a Bocs, hogy élünk. A zenekar énekese, Solymosi László már a búcsú koncert után elmondta az ott megjelent sajtó képviselői számára, hogy egy új zenekart kíván szervezni Apokrif néven, amelyben majd a zenei harmóniát kívánja ötvözni a kicsit archaikus, sámánisztikus gondolatvilággal. Több hónapi keresgélés után találta meg a számára legmegfelelőbb gitáros-zeneszerzőt, Puskás Istvánt ( Pusi ) akivel azonnal hozzáfogott a fentebb vázolt ötlet megvalósításához. Több formáció kipróbálása után, sikerült egy teljesen egyedi és modern felállást megteremteni. A modern szintetikus zenei hangzást ötvözik az élő zenével, azaz a számos effektet felsorakoztató ritmusalapot szekvenszer segítségével szólaltatják meg, amely kiegészül az élő billentyű, gitár szólamokkal, az énekkel és a vokálokkal. Ebben egy nagyszerű zenész segít, Szilágyi Attila, aki a zenekar harmadik tagja - az ő billentyűjátékával alakul ki a zenekar teljesen egyedi hangzása. Az első koncertjüket az E-klubban adták 1999. márciusában, azóta rengeteget játszottak az ország különböző városában.
Ez az előadásmód leginkább a Depeche Mode-hoz hasonlítható, de persze egészen más hangzással és gondolatvilággal. Ha a stílust alkotó zenei elemeket akarjuk felvázolni, akkor azt mondhatjuk, hogy visszanyúlva a 80-nas évek new wave hangzásához, sajátosan ötvözödik a zenében a rock, a pop, az angolszász népzene, a dark és az alternatív zene több eleme. A Stílust NEW GRADE-nek nevezték el.
A New Grade stílusban készült el 2002-ben a zenekarnak a 14 dalt tartalmazó Újkor című CD-je, erről a “a Révület előtt” klipje már látható volt a Viva + on , a Budapest Tv, szerepeltek az MTV Zanzibár és Bravo Tv c. műsorában, a TV2 Corridor Caffé és a Jó reggelt Magyarország műsorában, az RTL Reggeli és Delelő műsorában.
Mivel ez a hangzásvilág túlságosan réteg műfajnak számít Magyarországon, így csak nagyon kis közönséget mozgatott meg, az Apokrif az új dalait már sokkal keményebb hangzással, angol nyelven készítette el.

Solymosi László
06-30-250-7710
Email: apokrif@netposta.net
http://www.apokrif.hu

 
Albumok
ÚJkor (2002)
Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: ELEKTRO
Stílus: Elektronikus zenék
Alapítva: 1999
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 5537
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Puskás István » gitár, vokál
Solymosi László » ének
Szilágyi Attila » billentyű, vokál
A zenekar szerkesztői: Apokrif
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky