3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás

„Kerülgettem a sziklákat, a köveket és folyton abban bíztam, hogy már közel a cél, a csúcs. Időnként meg- megcsúsztam és szerintem már horzsolást is összeszedhettem addigra”
Valamikor 6 évesen kerültem közelebb a zenéhez, amikor szüleim beírattak zongorára, majd jött a hegedű, és olyan 14 évesen vettem először gitárt a kezemben, amikor igazán megérintett a rock zene iránti szeretet.
Először elektromos gitáron, majd akusztikus gitáron kezdtem nyúzni a húrokat. Az első bandát, 15 évesen alakítottam, de én még mindig tovább keresgéltem, így jópár zenekarban fordultam meg.
Rá kellett jönnöm, hogy rengeteg értékes embert ismertem meg ez idő alatt és azok az emberek, akikről eddig azt gondolhattam, hogy észrevétlenek, belül gyakran értékesebbek. Így kerültem mint énekes a Booboo’s Punch-ba, ahol több szép évet töltöttem el.
Közben iszonyatos kattogásba hajszoltam az agyam, de most, utólag rájöttem, hogy fölöslegesen. Az érzelmek, amiket a zene kivált belőlem, nem nekem, hanem a régi énemnek, az akkori valakinek szóltak. Most már csak halovány mása csupán.
A zene megerősített a jelenlegi döntésemben, és ezért hálás vagyok az időnek, az életnek. És bár a találkozás eddigi ötletét, félve bár, hogy veszteség ér, de mindig elvetettem ...
Jelenleg, mint dalszerző, gitáros és énekes tevékenykedem.  
Utoljára frissítve: 2008-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Pop
Alapítva: 2007
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 4246
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok:
A zenekar szerkesztői: anolyn
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky