3422 zenekar 12339 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
Valamikor 1996 márciusában néhány ifjú zenész próbát tartott. A cél az volt, hogy igazi, hamisítatlan dallamos heavy metal zenét játszanak, ami mindannyiuk zenei ízlésében a közös nevező volt. A próba jól sikerült, és néhány nap elteltével megalapítottuk az Ancestor zenekart. Az alapítók a következők voltak: Talabér Ricsi (gitár), Fésüs Norbert (bgitár), Földes Roland (gitár), Földes Zoltán (dob), Szincsák András (ének). András azonban egyéb elfoglaltságai miatt nagyon hamar kivált az együttesből, így új torok után kellett nézni. Egy régi közös ismerősre esett a választás Neupor "Csupi" Gábor személyében, aki az együttes első korszaka alatt tevékenykedett. Kezdetben persze feldolgozások előadása (Metallica, Megadeth, Iron Maiden, Metal Church) jelentette a zenélés nagy részét, aztán nekiálltunk saját dalok írásának. Így valamikor '98-ban összeállt az Ancient Tales címre keresztelt demó, ami nyolc saját számot tartalmazott. A felvétel otthoni PC-s megoldásokkal és kezdetleges technikával készült, és valljuk be, a saját hangszeres technikánk sem volt óriási magasságokban. :) A lényeg, hogy csak tizenegynéhány példányban készült, kazettára, de több helyről is támogatást, ösztönzést kaptunk a folytatásra. Aztán a tehetségkutatók és egyéb fellépések következtek, majd úgy alakult, hogy Csupi kivállt az együttesből, így újra vokalistát kellett keresnünk. Hosszas (vagy nem is annyira) rábeszélés után sikerült az ex-Xantia ex-dobosát, Baranyai Istvánt rávennünk, hogy kamatoztassa együttesünkben az istenadta orgánumát. :) Az Ancestor stílusa közben alakult, dallamosabbá, ugyanakkor határozottabbá vált, és hamarosan felmerült az igény egy rendes stúdió körülmények között elkövetett anyag elkészítésére. Erre 2000-ben került sor, amikor a fehérvári Pont-Mi stúdióban Fekete G segédletével (és Hosszú Gyuri billentyűjátékával) rögzítésre került az Outcast című maxi-demó. A címadón kívül még az akkusztikus Fall Of The Hero c. dalunk volt rajta hallható, valamint az Outcast számra készült videoklip, mint multimédiás tartalom. Ez az anyag végülis olyan jó fogadtatásra talált mind rajongói, mind szakmai körökben (pl. Metal Hammer, Shock!, stb.), hogy töretlen fejlődésre ösztönözte a társaságot. A következő állomást a Welcome On Board c. nagylemeznyi anyag elkészítése jelentette, melynek felvételeinek egy része a Pont-Mi stúdióban, a java pedig egy általunk összerakott home stúdióban készült, mely persze már nem a korai próbálkozásainkra emlékeztető végeredményt adta. Az anyag végülis nem került terjesztésre, inkább promo célokra fogyott el a néhány tucat házi gyártású CD, amin az együttest Farkas Karcsi egészítette ki a billentyűs hangszerek terén. Aztán jöttek az első feszültségek, amik először komolytalannak tűntek, majd 2003 nyarán Pisti és Karcsi bejelentették, hogy nem kívánják ebben a formában folytatni zenélést. Pár nap múlva feloszlattuk az Ancestor-t...  
Hírek

2007. május 9. 13:31

Warning Sign zenekar billentyűst v. gitárost keres

A Warning Sign billentyűsi pozíciója megüresedett. Ezúton keresünk magában tehetséget és lelkesedést érző, vállalkozó kedvű és persze cuccal rendelkező billentyűst vagy gitárost Keszthely és környékén, aki szívesen magára vállalná ezt a feladatot. Jelentkezni a... Tovább

Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Metal
Alapítva: 1996
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 5848
Város: Keszthely
Szavazat: 0
Tagok: Baranyai István » ének
Fésüs Norbert » basszusgitár
Földes Roland » ritmusgitár
Földes Zoltán » dob
Talabér Ricsi » szólógitár
A zenekar szerkesztői: ancestor
Rajongók
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky