3422 zenekar 12339 letölthető zene
Agregator 2016
Bemutatkozás
A zenekar 1997-ben alakult Tatabányán, műfaját tekintve skandináv metal - dallamos zene, erőteljes énekhanggal – útkeresésről, dekadenciáról és a mindennapos küzdelmekről szóló magyar nyelvű szövegvilággal. Mivel dalainkban keverjük az északi zenék dallamos súlyát a hard rock lüktetésével és emberközpontú gondolataival, ezért gyakran használják ránk death’n’roll címkét is.

Hatásainkban leginkább a ’90-es évek azon zenekaraihoz kötődünk, akik elhagyván kezdeti extrémebb death metal-os gyökereiket, elindultak gót/dark/rock irányba és valamilyen sötét és keserűen cinikus érzelemvilágba szőtt vonalát alkották meg a metal zenének. Ilyenek voltak a Cemetary és a Sentenced illetve mindmáig létező csapatként a Moonspell vagy a Paradise Lost.

A legelső koncertünket 1999. nyarán adtuk, azóta különböző turnék során bejártuk az ország számos városát, nyári fesztiváljait, valamint volt már vendégszereplésünk Ausztriában, Csehországban, Szerbiában, Szlovákiában, Ukrajnában és Romániában is.

Első kiadványunk, a Puszta Lét demo 2000-ben jelent meg. Néhol dark-ba hajló, középtempós dalokat tartalmazott magyar és angol nyelven. S bár kedvező visszajelzéseket kaptunk e bemutatkozó felvételre, igazán a 2001-ben megjelent Túlontúl EP juttatott minket a köztudatba. Ebben leginkább a címadó dalról készült videoklip és egy a Peron Music Tehetségkutatón elnyert Metal Hammer különdíj segített, amelynek következményeként bemutató cikk jelent meg rólunk fenti újságban és bejutottunk olyan fesztiválokra, mint a Sziget, a Gothica vagy a ZED! illetve olyan külföldi bandák hazai előzenekari lehettünk, mint a Deicide vagy a Holy Moses.

2004-re érett meg a helyzet az első nagylemezre. Ez „A Semmi ágán” címmel a Peron Music Alapítvány gondozásában jelent meg – az alapítvány által részünkre megítélt „Év zenekara” címmel járó támogatás részeként. A borítót Niklas Sundin svéd zenész és grafikus készítette, aki olyan zenekarok részére alkotott már illusztrációkat, mint az In Flames, Sentenced vagy az Arch Enemy. A lemez mellé két klip készült, ezek közül elsősorban a ’Gyökerek nélkül’ lett széles körben ismert. A kiadvány megjelenésének idejében hagytuk el az ország határait és azóta vagyunk folyamatosan jelen Románia és Szlovákia különböző rockfesztiváljain.

Második nagylemezünk, a „Szürkület” 2006-ban jelent meg, a Nail Records gondozásában. A dalok szakítottak az előző album kissé melankólikus hangulatával és inkább középtempós, élőben energikusabban ható szerzeményeket vonultatott fel. A lemezborító - Niklas Sundin, Ölveczky Gábor és Posta János közös alkotása – díjazott lett 2006-ban a Hangsúly ’06 – (Hungarian Metal Awards)-on. A „Zuhanás”című dalra készült klip pedig a hazai rockműsorok bejárása után felkerült a HammerWorld 2008 év végi DVD-mellékletére.

2009 szeptemberében fejeztük be harmadik, „Emberség” című lemezünk felvételeit. A Szabó Dávid és Loderer László szerzőpáros által jegyzett dalok valamivel direktebb és thrash-közelibb vonalon mozognak, mindemellett megőrizték a zenekarra jellemző dallamosságot is. A lemez 2009. novemberében jelent meg a HammerWorld magazin CD- mellékleteként. Az album a közönségtől és a szakmától kapott kiváló visszajelzések mellett jelölve lett a HangSúly – Hungarian Metal Awards-on „Az év albuma (2009)” kategóriában, míg az együttes „Az év koncertzekenara (2009)”-ként kapott jelölést. Az első video felvételére (Éjfél felé) 2010-ben a Fekete Zaj Fesztiválon került sor. A lemezt felvevő felállás egyben utoljára ezen a felvételen látható együtt – 2011 elején Horváth Gábor (dob) és Csóra Miklós (gitár) váltotta Erdei Attilát és Loderer Lászlót.

2012 május 2-án jelent meg új, Az eredendő című kislemezünk. A korong három dala a legutóbbi albumunk zenei vonalát követi, azzal a különbséggel, hogy itt már helyet kapott a megváltozott felállás pár új karaktere – a plusz vokálok és a dögös, rock’n’rollos szólók.Hogy a hangzásra se lehessen panasz, a felvételek és a keverés ismét az Audioplanet stúdióban történt – s a Jaya Hari das hangmérnök által formába öntött anyagot Jens Bogren izzította tovább a svéd Fascination Street stúdióban – ahol olyan zenekarok masterei készültek, mint a Paradise Lost, Amon Amarth vagy a Katatonia. A kislemez Egy nap a világ című dalához készült videoklip premiere ezúttal egyszerre történt a dalok megjelenésével.

2012. decemberében egy tragikus baleset során elhunyt Liviczki Roland, a zenekar basszusgitárosa. Új klipünk – Romok között – video felvételeinél még jelen volt – így ő is szerepel a júniusban megjelenő videóklipben. A zenekar április óta újra koncertezik Loderer László basszusgitárossal kiegészülve – októbertől pedig Racs Attila váltotta Horváth Gábor dobost. Az új felállás az ex-Hammerfall basszisgitáros Magnus Rosénnel és zenekarával közös koncerten debütált, majd szlovákiai és oszták klubokban folytattuk az őszt. Az évet budapesti bulikkal zárjuk – WhiteFÜL, Kék Yuk – aztután rövid pihenő után az I. Death By Metal fesztiválon térünk vissza 2014-ben.
 
Albumok és Videók
Hírek

2017. október 2. 10:41

AGREGATOR: Semmiből, a semmin át - ízelítő a lemezből

Ízelítő video: https://www.youtube.com/watch?v=X9JnID29EX8
A zenekar 5 évnyi hallgatását töri meg legújabb, dallamosan súlyos lemezével, ahol Köteles Leander hangmérnöki munkája a vastag és modern hangzás garanciája. Nyolc dal az önpusztító dekadencia és a jobb világért izzás gyűrűjéből … és egy... Tovább

Utoljára frissítve: 2017-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Metal
Alapítva: 1997
Rajongók: 6 fő
Megtekintve: 13759
Város: Tatabánya
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Mikus Tamás » ének
Csóra Miklós » gitár
Katona Rajmund » gitár
Loderer László » basszusgitár/vokál
Racs Attila » dob
A zenekar szerkesztői: siretass
Rajongók
ancsa666 istennyila PeopleShit Vodka
Hozzászólások
Vodka 2008. szept.. 10.  16:31 2
sziasztok!! tivagytok a legjobbak! :D csak így továb:P
   
harcsa-cápa 2008. febr.. 24.  08:23 1
Szevasztok.Nagyon vaddisznó a zenétek.Hamarosan el fogok látogatni az egyik bulitokra.HAJRÁ!
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky