3429 zenekar 12480 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2016. július 20. | Bence

Rumproof: Élvezzük amit csinálunk úgy, hogy közben a publikum is élvezi

Copyright:

A Rockmaraton fesztivál 5. napján a hazai színtéren ritkaságnak számító, kalóz metalt játszó  pécsi Rumproof zenekarral beszélgettünk a zenekar stílusáról, a készülő nagylemezről, és a távlati tervekről.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Hazai színtéren ugyebár ez a kalóz metal annyira nem elterjedt dolog. Hogy találtátok meg magatoknak ezt a stílust?

(Horváth Máté) Hát ez egy érdekes kérdés. Engem 2014 nyarán a volt basszusgitárosunk keresett meg azzal, hogy van a szólógitárosunknak, Petyának egy ötlete, hogy össze kéne dobni egy folk metalos formációt, aminek nagyjából ugye az a lényege, hogy a folk zenét és a metalt úgy ötvözzük, hogy mellette egy kicsit színpadias feelinget is beleviszünk az előadásunkba, ezt a kalózos életérzést, motívumokat, jelmezeket, melyeket majd azért szeretnénk idővel kicsit professzionálisabban is kidolgozni, valamint próbáljunk meg rámenni a metalnak arra a vonalára, ami ezt a szórakoztató sztorit képviseli. Vágjunk bele egy olyan zenekar életre hívásába, amiben zúzhatunk és mellette inkább egy pozitívabb életérzést közvetít. Élvezzük, amit csinálunk úgy, hogy közben a publikum is élvezi. Tehát nagyjából így jött ez az ötlet.

Márciusban kiadtátok az első lemezeteket, a Black Flag in the Sky-t. Milyennek érzitek a lemez fogadtatását?

(HM) Hát… [nevet] Sokat dolgoztunk a lemezzel, és nagyon gyorsan szerettünk volna elkészülni. Nem volt sok negatív visszhangja, sőt…

(Kovács Gergely) Lehet még azért igazgatni a dolgon. Nyílván a tanuló pénzünk volt ez nagyrészt, de ahhoz képest jó volt.

(HM) Amiket kaptunk egyelőre azok, hogyha mondhatni, akkor 95%-ban pozitívak voltak, tehát tetszett az embereknek, amiket írtak azok alapján azt kapták, amire számítottak, amit vártak tőlünk. Azt meg kell vallani, hogy picit elkapkodtuk a stúdiómunkákat, mert gyorsan szerettünk volna bejelentkezni a hazai zenei piacon, hogy akkor kalóz metal, Rumproof, itt vagyunk. Gyakorlatilag lefoglaltuk a helyünket. Most gőzerővel dolgozunk a fesztiválon…[nevet] tehát gőzerővel dolgozunk a nagylemez számain. 12+1 számot szeretnénk rögzíteni stúdióban, introval outroval, és szeretnénk egy kicsit változatosabb, színesebb hangzóanyagot kiadni, amiben ugyan ez a bulizós, kalóz metalos feeling fog dominálni, de szeretnénk egy kicsit kísérletezni.

(Szűcs Péter) Szélesíteni a műfaj határait kicsit, tehát belekóstolunk kicsit lazább témákba, de lehet, hogy sokkal keményebb témák is lesznek az új lemezen.

(HM) Az biztos, hogy gyakorlatilag a nagylemez fogja azt a spektrumot meghatározni, hogy a zenekar milyen szélső értékekkel határosan fog tevékenykedni. Nem fogok sokat előrevetíteni, de lesz egy akusztikus nótánk, lesz egy nagyon durván elborult számunk, a kettő között, viszont ha mondhatni egy picit populárisabb vonal is meg fog jelenni. Emellett viszont abszolút a bulizós, szórakoztató jelleg fog dominálni az egész lemezen.

Az EP-n feltűnt egy magyar nyelvű szám, a Kalózszív. Mennyire terveztek több, vagy kevesebb magyar nyelvű nótát írni?

(HM) Abszolút tervben van, mégpedig azért, mert az egész zenekar nevében szólva úgy gondoljuk, hogy szeretnénk a hazai közönséghez is szólni. Mindenképpen szeretnénk nyitni külföldre, ez nem titok, szeretnénk egy nagyobb piacon helyet foglalni, viszont fontosnak tartjuk a hovatartozást, a gyökereket, tehát magyar nyelven maximum kettő, de egy szám biztosan lesz, és ez minden Rumproof lemezre igaz lesz.

(SzP) Angol szöveggel ezt a kalózos témát sokkal könnyebb úgymond eladni, viszont a magyar szöveg sokkal kifejezőbb, tehát szavahihetőbb ami történik a számban, ha magyar szöveggel van, és ezért mindenképpen szeretnénk még ilyen számot.

(KG) Angolul azért könnyebb, mert az angol nyelv sokkal autentikusabb egy kalóznak. Magyarországon kevés a kalóz, talán a Dunán egy kettő esetleg van, de tengerek híján,  sokkal nagyobb kihívás ugyan azt a kalóz érzetet visszaadni egy környezetidegen nyelven.

 
1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. május 31.

A víz mellett le tudok lazulni - Boros Csaba, a Republic basszusgitárosa

Ha nyári szabadtéri Republic koncert, akkor Barba Negra! Június 2-án fővárosi törzshelyén ad egy felejthetetlen nagykoncertet az együttes. Boros Csabát kérdeztük a most szombati eseményről és az együttes terveiről. Tovább

2018. április 1.

Milyen a jó iskola? Zene és kétnyelvű oktatás

Miért érdemes már általános iskolában két nyelven tanulni a tantárgyakat? Hogyan lehet már az érettségivel együtt felsőfokú nyelvvizsgát tenni? Miért fontos, hogy a drámatagozat éppúgy jelen legyen, mint a sport, a képzőművészet, a zene, a média, vagy a programozás. Miért érdemes alternatív zeneórákat szervezni? Kiss Károlyt, az Európa 2000 alapítványi gimnázium humán munkaközösség vezetőjét kérdeztük. Tovább

2018. március 27.

Éva Presszó: Szeretném, ha a zenekar a világon elsőként játszhatna a Holdon

A 2017-es évben az Éva presszó szépen menetelt előre, és ez ebben az évben sem változott semmit. Folyamatosan jönnek az új dalok, készülnek a klipek és emellett a zenekar állandóan koncertezik. Most egy kicsit mesélnek nekünk a tervekről, a csapatról és az előttük álló fesztiválszezonról. És természetesen az új dalok is szóba kerültek! Vígh Évával készült interjú a „tovább” gomb után! Tovább

2018. január 18.

Molow: Csinálom, ami jólesik

Molow, a francia származású előadóművész több, mint egy átlagos zenész. Molow egy komplett zenekar egy személyben. Gyerekkora óta folyamatosan váltogatja hangszereit, hol gitáron, hol egy lábason veri az ütemet. Van, hogy gyermek darabokhoz szerez zenét, és olyan is, hogy jazz-metal zenekarával turnézik Európa szerte. Molow most Budapestre látogatott, hogy néhány koncert erejéig a magyar közönséget is elszórakoztassa interaktív showjával. Tovább

2017. december 4.

Temesi Berci: új szólóalbum pályatársakkal, és ikonokkal

Harminchat zenészbarát közreműködik Temesi Berci november végén debütált harmadik szólóalbumán. A dalok elkészüléséről így beszél a népszerű basszusgitáros, zenei rendező producer: Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky