3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2016. július 20. | Bence

Rumproof: Élvezzük amit csinálunk úgy, hogy közben a publikum is élvezi

Copyright:

A Rockmaraton fesztivál 5. napján a hazai színtéren ritkaságnak számító, kalóz metalt játszó  pécsi Rumproof zenekarral beszélgettünk a zenekar stílusáról, a készülő nagylemezről, és a távlati tervekről.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Hazai színtéren ugyebár ez a kalóz metal annyira nem elterjedt dolog. Hogy találtátok meg magatoknak ezt a stílust?

(Horváth Máté) Hát ez egy érdekes kérdés. Engem 2014 nyarán a volt basszusgitárosunk keresett meg azzal, hogy van a szólógitárosunknak, Petyának egy ötlete, hogy össze kéne dobni egy folk metalos formációt, aminek nagyjából ugye az a lényege, hogy a folk zenét és a metalt úgy ötvözzük, hogy mellette egy kicsit színpadias feelinget is beleviszünk az előadásunkba, ezt a kalózos életérzést, motívumokat, jelmezeket, melyeket majd azért szeretnénk idővel kicsit professzionálisabban is kidolgozni, valamint próbáljunk meg rámenni a metalnak arra a vonalára, ami ezt a szórakoztató sztorit képviseli. Vágjunk bele egy olyan zenekar életre hívásába, amiben zúzhatunk és mellette inkább egy pozitívabb életérzést közvetít. Élvezzük, amit csinálunk úgy, hogy közben a publikum is élvezi. Tehát nagyjából így jött ez az ötlet.

Márciusban kiadtátok az első lemezeteket, a Black Flag in the Sky-t. Milyennek érzitek a lemez fogadtatását?

(HM) Hát… [nevet] Sokat dolgoztunk a lemezzel, és nagyon gyorsan szerettünk volna elkészülni. Nem volt sok negatív visszhangja, sőt…

(Kovács Gergely) Lehet még azért igazgatni a dolgon. Nyílván a tanuló pénzünk volt ez nagyrészt, de ahhoz képest jó volt.

(HM) Amiket kaptunk egyelőre azok, hogyha mondhatni, akkor 95%-ban pozitívak voltak, tehát tetszett az embereknek, amiket írtak azok alapján azt kapták, amire számítottak, amit vártak tőlünk. Azt meg kell vallani, hogy picit elkapkodtuk a stúdiómunkákat, mert gyorsan szerettünk volna bejelentkezni a hazai zenei piacon, hogy akkor kalóz metal, Rumproof, itt vagyunk. Gyakorlatilag lefoglaltuk a helyünket. Most gőzerővel dolgozunk a fesztiválon…[nevet] tehát gőzerővel dolgozunk a nagylemez számain. 12+1 számot szeretnénk rögzíteni stúdióban, introval outroval, és szeretnénk egy kicsit változatosabb, színesebb hangzóanyagot kiadni, amiben ugyan ez a bulizós, kalóz metalos feeling fog dominálni, de szeretnénk egy kicsit kísérletezni.

(Szűcs Péter) Szélesíteni a műfaj határait kicsit, tehát belekóstolunk kicsit lazább témákba, de lehet, hogy sokkal keményebb témák is lesznek az új lemezen.

(HM) Az biztos, hogy gyakorlatilag a nagylemez fogja azt a spektrumot meghatározni, hogy a zenekar milyen szélső értékekkel határosan fog tevékenykedni. Nem fogok sokat előrevetíteni, de lesz egy akusztikus nótánk, lesz egy nagyon durván elborult számunk, a kettő között, viszont ha mondhatni egy picit populárisabb vonal is meg fog jelenni. Emellett viszont abszolút a bulizós, szórakoztató jelleg fog dominálni az egész lemezen.

Az EP-n feltűnt egy magyar nyelvű szám, a Kalózszív. Mennyire terveztek több, vagy kevesebb magyar nyelvű nótát írni?

(HM) Abszolút tervben van, mégpedig azért, mert az egész zenekar nevében szólva úgy gondoljuk, hogy szeretnénk a hazai közönséghez is szólni. Mindenképpen szeretnénk nyitni külföldre, ez nem titok, szeretnénk egy nagyobb piacon helyet foglalni, viszont fontosnak tartjuk a hovatartozást, a gyökereket, tehát magyar nyelven maximum kettő, de egy szám biztosan lesz, és ez minden Rumproof lemezre igaz lesz.

(SzP) Angol szöveggel ezt a kalózos témát sokkal könnyebb úgymond eladni, viszont a magyar szöveg sokkal kifejezőbb, tehát szavahihetőbb ami történik a számban, ha magyar szöveggel van, és ezért mindenképpen szeretnénk még ilyen számot.

(KG) Angolul azért könnyebb, mert az angol nyelv sokkal autentikusabb egy kalóznak. Magyarországon kevés a kalóz, talán a Dunán egy kettő esetleg van, de tengerek híján,  sokkal nagyobb kihívás ugyan azt a kalóz érzetet visszaadni egy környezetidegen nyelven.

 
1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky