3429 zenekar 12455 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2014. december 11. | Stewie

Majdnem tökéletes Foo Fighters

Copyright:

Foo Fighters: Sonic Highways | Akárki akármit mond, Dave Grohl bandája korunk legmeghatározóbb zenekara, a modern alternatív rock egyik úttörője. Éppen ezért különösen figyeltem az új lemez körüli felhajtást. Ez nem volt nehéz, hisz minden kis momentumot megosztottak, napról napra lehetett nézni a fejleményeket. Viszont magával a lemezzel gondom volt, ezért is érkezik meg csak most a cikk róla. (Még itt jegyezném meg, hogy a cikkben a kritikák mind az FF szintjéhez van viszonyítva, vagyis fényéveket ver az átlag lemezekre, amik mostanában jönnek ki.)

Az egész lemeznek van egy klasszikus rock’n’roll beütése, amit végre nem abban találtak meg, hogy egy az egyben lemásolták a Stonest, hanem csak az alapokat vették a nagy öregektől, és a saját, alternatív világukkal kiszínezték (sajnos ma ez ritka). Ez viszont sokszor elvesz a mélységéből a számnak, nem érződik benne az érzelmi attitűd, kicsit semleges lesz.

Az első szám a Something for Nothing rögtön magasra tette a lécet. Remek riffek (itt emelném ki Shiflett munkáját, akinek a technikája egyetlen akkorddal eltalálja a tökéletes érzelmi skálát, viszont a szólókban nem érződik ez), nagyon jó szöveg, és klappol az egész szám. Kicsit a ritmika megkavart a trackben, ez elsőre fura volt, de másodjára már teljesen azonosultam vele, bár a gitáralapok néha indokolatlannak tűntek, túl erősek a számhoz. Talán ennek a számnak lett legjobban eltalálva az ideje: nagyon jól beosztotta a 4 és fél percet, szinte elrepül.

A  The Feast and the Famine szerintem egyértelműen a legjobb szám a lemezről. pörgős, igazi rock’n’roll, minden megvan benne, amit vártam. A dob külön jól sikerült, bár a basszus kicsit erős szerintem benne, mondjuk ez a producer hibája szerintem. Viszont itt már a 4 perc kicsit erős nekem. A kevesebb néha több elve alapján jobban jártunk volna egy alsó határú 3 perces számmal. Viszont a vokál mindenért kárpótol: a gitárral egybekötve a kánon olyan jól hangzik, hogy volt, hogy csak azt hallgattam újra és újra.

What Did I Do? / God As My Witness… Na igen, az egyik legérdekesebb szám. Az elején az ismétlődő kezdés (ami a szám közepén visszajön) harmonikusan simul a szövegben megfogalmazott kérdezgetéshez, tényleg művészi szintre emeli a számot, régóta az első tényleg alternatív szám az iparban, ami nem a magamutogatásról szól, hanem saját mondanivalója is van.

Az Outside-ot azért emelném ki, mert itt tényleg mélyre hatoló az egész szám. A szövege ugyanolyan mély, mint a többié, de itt érzem a ritmusvilágban is azt, hogy csontig hatol. Megint csak dicsérni tudom Shiflettet, akinek itt pont a szólója az, aminek minden kis mozzanata egy külön remekmű.

Végül megemlíteném még az In The Cleart, ami tényleg lehetne egy zászlóshajó, ami viszi a lemezt. Könnyed, jó téma, a kidolgozásban sem erőltették a cifra ritmust, egyszerű, de pont ezért jó. Sajnos a hossz itt is sok lett, és a végére kicsit ismétlés szagú lesz.

És ha ennyi ódát zengtem róla, akkor mi volt a bajom a megírással? Ezt legjobban a meghallgatás folyamatán lehet szemügyre venni. Az első meghallgatás során inkább átsiklottam a számokon. Nem volt semmi, amire felkaptam volna a fejem, hogy „OMG, ez mindenidők legjobb száma”. Aztán eltelt pár nap, és egy isteni erő hatására újra meghallgattam a számokat. Még ekkor sem akadt a fülembe semmi, ami mentén el tudtam volna indulni. Bejöttek a számok, de nem tudtam megfogni őket, nem éreztem át őket. Viszont pár napra a második próbára azt vettem észre magamon, hogy dúdolom a számokat, és teljesen belemásztak a fejembe.
És a harmadik volt az igazi (ahogy a magyaroknál szokás): már éreztem, hogy ez egy remek album, bár még mindig nem tudtam megmondani, hogy miért. Csak összeállt.  Szinte tökéletes.

De! Van benne egy kis hiba, ami teljesen szubjektív, de én úgy érzem, hogy emiatt nem lett tökéletes az album. A fenti metódusból ered: nem volt egy olyan szám sem, amit meghallva, rögtön tudtam volna, hogy „Igen, EZ történelem lesz egyből.” És a Foo Fighterstől ezt várom el. A beharangozás után az évszázad lemezére vártam, amit sajnos nem kaptam meg. Talán a felvezetés miatt voltak az elején gondjaim a koronggal, de mindenképpen hiányzik az évet meghatározó sláger, mint a The Pretender, vagy a Best of You.

Éppen ezért nem tudok maximális pontszámot adni nekik. (Ismét hangsúlyozom, hogy magukhoz képest, ha a többi albumhoz hasonlítanám, ami idén jelent meg 11 lenne a végösszeg).

Mymusic értékelése: 9/10

Foo Fighters: Sonic Highways

1. "Something From Nothing"
2. "The Feast and the Famine"
3. "Congregation"
4. "What Did I Do?/God as My Witness"
5. "Outside"
6. "In the Clear"
7. "Subterranean"
8. "I Am a River"

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. július 6.

Egy kicsit a mélyre kérhetnék? | Reflections - Willow

Reflections - Willow (2020) | Öt év várakozás - amelyből hármat hiátusban töltött a banda - jött ki új anyaggal a minnesotai illetőségű progresszív metalcore-ban utazó Reflections, mi pedig száz százalékig nem voltunk felkészülve arra, amit a Willow tartogat! Durvább, mélyebb, progosabb, ijesztőbb, mégis sokkal egységesebb, mint amit eddig valaha hoztak a srácok.
  Tovább

2020. július 1.

TÚMÁCS | Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice

Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice (2020) | Négy év lemezszünet és két év alkotói szabadság után a német metalbrigád nem kisebb vállalásba fogott, minthogy egy majd’ 100 perces duplalemezzel gyalulják le a hallgatók hallójáratait, miközben elsztorizgatnak életről, halálról, a bolygónkról, az emberiségről és természetesen a gyarlóságról, a nagybetűs ellenségről magáról. Vagyis magunkról, ugyebár… Tovább

2020. június 10.

Hulljon a férgese! | The Black Dahlia Murder

The Black Dahlia Murder – Verminous (2020) | Kilencedik lemezét görgette kifelé a Verminous képében a death metal alapvetésnek számító amerikai banda idén, Strnad-ék pedig egy fikarcnyi kétséget sem hagynak afelől, hogy méltán érdemelték ki ezt a titulust. Most először kellett három évet várni az előző korong után a rajongóknak, de a végeredmény tekintetében bőven mondhatjuk, hogy megérte a plusz egy év! Tovább

2020. június 6.

Meghaltam? | Polaris

Polaris – The Death Of Me (2020) | Második lemezét hozta ki az ausztrál metalcore banda és ha ez a náció és ez a zsáner egy mondatba kerül, akkor abban biztosak lehetünk, hogy valami nem mindennapi produkcióval fogjuk szemben találni magunkat. Ezt maximálisan alá is támasztja a The Death Of Me, hiszen a srácok mindent hoztak, ami kötelező, de mindenen csavartak is egy kicsit, hogy azért mégse legyen már tizenkettő egy tucat! Tovább

2020. június 2.

Kivirágzás | Hayley Williams

Hayley Williams – Petals For Armor (2020) | Sokan azt gondoltuk, hogy az After Laughter-rel Hayley helyretette a dolgokat az életében és a lelkét gyötrő démonoktól megszabadulva végre visszatérnek a klasszikus hangzáshoz és a sodró lendületű poppunk dalokhoz a Paramore-ral. Ez a remény még mindig él, de nagyobbat nem is tévedhettünk volna, hiszen Hayley-ben még volt egy szólólemez, ami a belső utazás és a pop egy teljesen más árnyalatát mutatja meg, mint az AL. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky