3426 zenekar 12455 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2014. december 9. | Dobos

Slash meg akarta mutatni - lemezkritika

Copyright:

Slash – World On Fire | Vajon igaza volt Gene Simmons-nak (Kiss), amikor ősszel a rock halálát vizionáló nyilatkozatott tett? Ráadásul Slash harmadik szólóalbumának megjelenése előtt bő egy héttel tette ezt. Tény, hogy a klasszikus értelemben vett rock, hard rock, vagy Simmons esetében a glam, már nem igazán termel ki friss előadókat, de egy elnyűhetetlen zászlóshajója akkor is akad a szcénának: Ő nem más, mint a cilinderes ikon, Saul Hudson, azaz Slash.

A 2014. szeptember 15-én megjelent World On Fire, Slash immáron harmadik önálló lemeze a 2010-es Slash és a 2012-es Apocalyptic Love után. Az önálló, vagy a szóló kifejezések azonban némi vizsgálatra szorulnak a gitáros esetében. Míg az első albumon rengeteg vendégelőadóval operált, addig a másodiktól kezdve Myles Kennedyvel (Alter Bridge) és a The Conspirators-szal szoros együttműködésben szerzi a dalait. És nagyszerűen is teszi ezt. Slash bár extravagáns és magányos figurának tűnik, valamiért mindig is jobban működött egy csapat tagjaként, és míg a széthulló Gunsban és a pünkösdi királyságú Velvet Revolverben nem talált tartós társra, addig Kennedyvel már az első kollaboráció óta tökéletes szimbiózisban alkotnak. Valószínűleg a szép lassan összeszokó csapat közös munkájának eredménye ez az Apocalyptic Love-nál már jóval kiforrottabb hangzású image-lemez.

Merthogy ez egy image-album a javából. Klasszikus rock ’n roll, hard rock, reszelős riffekkel és a Slashre jellemző, dallamos szólókkal. Ezt teszi teljessé Kennedy az erőteljes, széles skálán használható hangjával, szövegeivel, valamint Tedd Kerns a háttérvokáljaival, vastag basszusjátékával és Brent Fitz a dobtémáival. Igazi országút melletti, alkoholmámoros életérzés, némi tánccal és némi Gn’R-os stadion rock hatással. A hangzás, a műfajhoz szükséges hangszerelés látszólagos egyszerű mivolta ellenére egészen kiváló és telt. Simmons nyomán azonban megkérdőjelezhető, hogy ez mennyire állja meg a helyét 2014-ben. Bár Slash a World On Fire alapján sem nevezhető önismétlő zenésznek, a műfajt, amelyben alkot, nagyon nehezen lehetne már csak megújítani. Manapság ez csak és kizárólag más műfajokkal vegyített hibridek létrehozásával kivitelezhető. Slash tehát nem úgy újult meg, hogy műfajokat kevert, vagy kalandozott köztük, hanem egész egyszerűen levette a polcról a meglévő tudását, tapasztalatát és ezt új riffek, dallamok gyártására használta. Ez az album egy jól bevált recept alapján készült, nem újítja meg a rockot, de azt magas, profi szinten hozza, amit annak rajongói elvárnak tőle. A különböző fórumokon szerzett ismereteim alapján érdekes, hogy bár úgy tűnik Slash megállapodott Myles Kennedy mellett, néhány rajongó mégsem maradéktalanul elégedett az énekes munkájával. Sokan a gyakori fejhangozás, vagy az énekes markáns, magas fekvésű hangja miatt panaszkodnak, a mély tartomány hiányát sérelmezik. Ez érzésem szerint nem teljes mértékben indokolt, hiszen a Slash-t körülvevő korábbi énekesek valamennyiére szintén ez volt a jellemző csakúgy, mint magára a hard rockra is.

Ami az albummal kapcsolatosan kikerülhetetlen kérdés még, az a hossza. 17 dal kapott rajta helyet, a játékideje pedig 77 perc. Úgy gondolom, a mai felgyorsuló világunkban egy előadó sem igazán várhatja el, hogy a dalait 30-45 percnél tovább hallgassák. Itt az mentheti meg a történetet, hogy a „mindhalálig Slash” rajongók így is úgy is megfogják tenni ezt, hiszen nekik minden perc ajándék. Azonban ez a hossz, egy a műfajjal esetleg ismerkedni vágyónak riasztó is lehet. Más kérdés, hogy valóban van-e ilyen és nem csak a műfaj régi híveit találja-e meg egy-egy ilyen korong. Az ember óhatatlanul arra gondol azonban, hogy 2-3 dalt lehagyva, vagy megőrizve egy későbbi lemezre, sokkal ütősebb, kiforrottabb munkát adhatott volna ki a kezei közül a banda. Töltelékdalokat azonban így is nehéz lenne megnevezni, hiszen nekem meglehetősen egységesnek hatott az anyag. Ez azonban azt jelenti, hogy kiemelkedő alkotásoknak is híján van.

Üde színfolt lehet azonban a manapság trendi szövegvideóval már korábban kihozott, címadó dal, a World On Fire, amely az album riff-centrikusságát képviseli. Ehhez nagyon hasonló szerzemény a zúzós, mocskos Wicked Stone, vagy az Automatic Overdrive. A kicsit butus tematikájú Dirty Girl számomra egy gyengébb dal, amely a Beneath The Savage Sun és az Avalon című dalok nyomán egy kicsit lassabb tempójú. Slash szólózós, dallamosabb gitárjátékát is megtalálhatjuk természetesen a lemezen. Erre épül például a 30 Years To Life. Persze egy hard rock album elengedhetetlen kellékei a balladák is, hiszen egy igazi, kemény rocker is tud szentimentális lenni időnként. Ilyen például a basszusgitár-centrikus Battleground, az elszállós záródal, a The Unholy, vagy az Iris Of The Storm. Érdemes megemlíteni az album egyetlen instrumentális tételét a Safari Innt is, amely bennem olyan érzést keltett, minta csak azért lenne a lemezen, hogy Slash megmutathassa, nem felejtett el gitározni.

Az album borítója is megérdemel néhány szót. A lemez hangvétele és stílusa mellett elsőre furcsán hathat a kép, amely egy rendkívül ingergazdag, szürreális, műanyag figurákból összeállított kollázs. Készítője, Ron English képzőművész, aki egyébként a Slash című album borítóját is jegyzi.

 

 

Kijelenthető tehát, hogy jelen esetben nem egy szólólemezzel van dolgunk, hanem négy zenész együttes, egyenrangú munkájának eredményével. Azt, hogy a jövőben lehet-e rájuk egy bandaként hivatkozni, majd a jövő dönti el. Ha Slash a továbbiakban is ebben a felállásban szállítja a korongokat, akkor megkaptuk a választ erre a kérdésre. A most kihozott album gyakorlatilag két lemeznek felel meg, amelyen bármilyen más előadó számára ennél még több albumnyi riff és dallam található. Lendületes dalok ezek, a kicsavart, tökéletes és a nyers hangzás keverésével. Kicsit talán egyhangú és túlontúl egyenletes, igazi világmegváltó slágerek nélkül. Slash és a hard rock elkötelezett rajongóinak persze kötelező alkotás és nekik valószínűleg nem is fog csalódást okozni.

MyMusic értékelés: 6/10

Slash – World On Fire (Dick Hide International, 2014)

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 14.

A 2. félidőt hozták a fiúk | Our Last Night

Our Last Night – Overcome The Darkness (2019) | Kicsit talán elhamarkodott képet alkottam tavaly a Let Light Overcome-ról, de védelmemre legyen mondva, hogy akkor még szó nem volt arról, hogy lesz második fele is az anyagnak. Viszont az Overcome The Darkness megérkezett, rám rúgta az ajtót és kicsit még el is varázsolt. Tovább

2020. február 8.

Hátra arc! | Sleeping With Sirens

Sleeping With Sirens – How It Feels To Be Lost (2019) | Kellin Quinn azt ígérte, hogy végre egy keményebb, a banda aranykorához jobban hasonlító, rockosabb albumot kapunk, mert a Gossip volt. Ez egy nagyon szép fogadkozás, csak mivel a Gossip nettó pop volt, kicsit mégis féltem ettől a kijelentéstől. Végül aztán csak igazat mondott Mr. Quinn, de ettől még ne kezdjünk örömtáncot járni. Tovább

2020. február 4.

A kis béna | Andrew Baena

Andrew Baena - Bury The Hatcet (2019, EP) | A youtuberek korát éljük, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy már lassan mindegyiknek van saját dala, EP-je, lemeze, videóklipje vagy bármije, ami a zenéhez köthető – még ha nem ért hozzá, akkor is. Szóval az is tény, hogy ezek közül nagyon kevés az értékelhető produktum, ezért baromi meglepő, hogy az egyik ilyen tavaly Andrew Baena nevéhez fűződik. Tovább

2019. december 20.

Érzelmi hullámvasút | Acres – Lonely World

Acres – Lonely World 2019 | Bár már 2011 óta aktív bandának számít az angliai Acres, mégis 2019-ig kellett várni a nagylemezes debütálásra. Ez az idő kellett ahhoz, hogy addig érleljék a srácok a dalokat, amíg egy érzelmi atombomba erősségével tudják ránk szabadítani a Lonely World-öt. Jelentem, sikerült! Tovább

2019. december 17.

Gondolkodj! - Stray From The Path – Internal Atomics

Stray From The Path – Internal Atomics 2019 | Kilencedik lemezét gurította piacra a new yorki illetőségű Stray From The Path idén, az Internal Atomics pedig minden, amiért valaha is hallgattuk ezt a bandát. A keménység, a düh, a harag, a szövegek, az energia, a hangzás, a kreatív zenei megoldások, a változatosság… egyszerűen minden annyira a helyén van, hogy nehéz lenne belekötni. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky