3428 zenekar 12452 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2020. augusztus 31. | Jam

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Copyright:

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király.

Azzal, hogy az Intervals visszament instrumentális bandának (hatalmas kár Anup-ért és Mike Semesky-ért…) és a brit Napoleon tavaly benyújtotta a felmondását és oszlásnak indult (ez is majdnem akkora kár…), olyan űr keletkezett ebben a progos, tisztaénekes, okos megoldásokkal gyakran operáló műfajban, hogy a Novelists nem is hozhatta volna ki jobbkor az új albumot. Éppen ennek az űrnek köszönhető valószínűleg az is, hogy mióta megjelent a lemez, azóta vannak róla kivakarhatatlan tételek a lejátszómból. Jó, ez azért sarkosítva van, mert a remek gitármunkának, a kiváló énekteljesítménynek, a szótárért kiáltó szövegeknek és az okos dalfelépítéseknek legalább annyi szerepe van ebben, mint a stílusnak. A Durand tesók bandája volt mindig is a Novelists, itt is hallatszik, hogy a gitár és a dobjáték annyira egyben van, mint a g*cis bugyi, így nehéz is lenne fogást találni rajtuk. Minden egyes hang ki van számolva, hogy hol kell lennie, a dallamok éterien, már-már Aaron Marshall-i szinten zseniálisak, a szólók egyértelműen top ligásak, amikor pedig jön a mély, torzított döngölde, ott már valóban kívánja a szervezet a kis mocskolódást. Emellett majd’ minden dalban megvan ’a pillanat’, aminél kirázza az embert a hideg és megéli a katarzist – legyen szó a szólóról, az énekről vagy a feloldást adó breakről. És ha már Aaron Marshallt idehoztam, akkor jegyezzük meg, hogy az utolsó dalban fel is tűnik és oktat egy kicsit, biztos, ami biztos alapon. A többi vendég is megkapja a maga játékidejét, emelve ezzel az alapból sem gyenge színvonalat.

Hozzá kell tenni, hogy az első pár dal is klasszikus zsenialitás a maga nemében, de amikor a címadónál bejön a női vokál Camille Contreras-tól, ott még egy szinttel feljebb tud lépni az album, és ami a legnagyobb truváj az egészben, hogy a végéig tudja is tartani ezt a fordulatot. A Kings of Ignorance-ben Florance Salfati teszi tiszteletét a Lvndmarks-ból egy kis böszmülésre, Michael Hirst – akit nem ismerek viszont, mea culpa – a Rain-ben dalol szépen. Tényleg nem nagyon tudok semmibe belekötni, mert minden hangszert a csúcsra járatnak a srácok, a kilenc dal összideje pedig pont elég, hogy elejétől a végéig izgalmas lemezzel ajándékozza meg a hallgatót, aki rászánja az időt, hogy megfejtse, néha mit is hall. És ezt most nem csak a zenére értem, hiszen néha szótároznom kellett, hogy értsem, Matteo mit is akar mondani éppen, ezt pedig idén csak az új Protest The Hero tudta még kiváltani, de ott ugye Rody-tól ez már megszokott. És ha már Matteo szóba került ismét: nagyon nehéz dolga lesz bárkinek, aki szeretné betölteni a helyét a mikrofon mögött, hiszen a tisztái nagyon kellemesek, sőt, néha egészen kiválóak, a screamjei erőteljesek és stabilak, a szövegei pedig eléggé egyediek. Egyszóval hatalmasat veszített most ezzel a banda, de nagyon remélem, hogy megtalálják azt az embert, aki pótolni tudja Matteo-t, mert nem lehet az, hogy a fentebb említettek után most ők is földbe állnak… Szóval szurkoljunk együtt, hogy meglegyen az új énekes, a lemez pedig nyilván marad még egy ideig a lejátszómban, hiszen Somebody Else-ekkel, Lilly-kel és Modern Salve-ekkel simán nyert ügye van a bandának. És a java csak ezek után jön!


A MyMusic értékelése: 10/10


Tracklist:
01 – Somebody Else
02 – Deep Blue
03 – Lilly
04 – Modern Slave
05 – C’est La Vie (ft. Camille Contreras)
06 – Head Rush
07 – Kings Of Ignorance (ft. Florent Salfati)
08 – Rain (ft. Michael Hirst)
09 – Human Condition (ft. Aaron Marshall)
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky